A NASA mesterséges intelligencia segítségével tárgyalna az űrlényekkel

A NASA mesterséges intelligencia segítségével tárgyalna az űrlényekkel

Az kétségtelen, hogy a mi mindennapjainkat már teljesen megváltoztatta a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése, de úgy tűnik, a technológiának az űrkutatásban is hasznát vehetjük. A hírek szerint ugyanis a NASA tudósai abban bíznak, hogy az MI lesz az, amivel könnyedén felvehetjük a kapcsolatot az űrlényekkel.



A NASA régóta kutatja a lehetőségét annak, hogy milyen módokon lehetünk majd képesek arra, hogy kommunikáljunk azokkal az idegen civilizációkkal, akiket egyelőre még nem is ismerünk. A Futurism most arról ír, hogy megtalálhatták a legkézenfekvőbb és egyben legegyszerűbb kommunikációs csatornát az emberek és az űrlények között: ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia.

A portál arról ír, hogy a NASA két kutatója, Franch Marchis és Ignacio G. Lopez-Francois nevéhez köthető projekt alapja az általunk is használt MI lenne, amivel végsősoron nemcsak az űrlények érhetnek meg minket könnyebben, de nekünk is egyszerűbb lesz az ő nyelvüket lefordítani.

Ez is érdekelhet! Fantasztikus valóság, avagy a sci-fi valóban alakítja a jövőnket?

mesters\u00e9ges intelligencia

A mesterséges intelligencia forradalmasíthatja az űrkutatást is

Shutterstock

Kevesen tudják, de a NASA már a hatvanas évektől kezdve folyamatosan dolgozik azon, hogy felvegyük a kapcsolatot azokkal az idegenekkel, akik a galaxisunkban élhetnek.

Az űrkutatók immár közel 60 éve folyamatosan küldenek különböző jeleket az univerzumba, bízva abban, hogy egy intelligens faj befogja azokat, értelmezi őket és ezután felveszi az emberiséggel a kapcsolatot.

Csak a Tejútrendszerben megszámlálhatatlan számban találunk olyan exobolygókat, amik fejlett, civilizált fajoknak adhatnak otthont. A mesterséges intelligencia használata pedig egy remek eszköz arra, hogy jobban megismerjük egymást és persze arra is, hogy megértsük egymást

– idézi a portál a tudós páros szakmai terveit.

A portál emlékeztet, hogy ezeket az üzeneteket többféle módon el lehet juttatni a világűrbe és amit egyszer felküldenek az valamilyen adat formájában örökre fennmarad majd.

Ajánljuk figyelmedbe! A James Webb újabb bizonyítékot talált arra, hogy teljesen félreértettük az univerzum születését

Ez csak egy módszer a sok közül, de egyelőre ez tűnik a leglogikusabbnak. Természetesen sokat kell még dolgozni rajta, de üzenünk a világűrbe, azzal semmi rosszat nem teszünk. Lehet, hogy nem a mi életünkben érkezik majd válasz, de hogy érkezik, az biztos.

A figyelmetekbe ajánljuk