Mars
Shutterstock

Az óceán a Mars felszíne alatt nagyjából 20 kilométerrel található

Óceánnyi folyékony víz rejtőzködhet a Mars felszíne alatt

Bár a Mars-kutatás egyre nagyobb léptékekkel halad előre, még mindig gyerekcipőben jár. Most azonban egy, a NASA által 2018-ban felküldött szonda olyan jeleket talált, amelyek arra utalnak, hogy a bolygó felszíne alatt folyékony víz húzódik meg – ez pedig akár az élet jele is lehet.



A Live Science számol be arról a nem mindennapi felfedezésről, amely valóban forradalmasíthatja azt, amit eddig a vörös bolygóról gondoltunk. A NASA InSight űrszondáját még 2018-ban küldték az égitest felszínére, hogy különböző szeizmikus mozgásokat vizsgáljon. Ezek alapján arra jutottak, hogy

a Mars felszíne alatt egy hatalmas óceán húzódik, amely egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy elképzelhetővé váljon a marsi élet.

A portál emlékeztet, hogy a feltételezett óceán a mérések alapján olyan mélyen található, hogy egyelőre lehetetlenség megközelíteni. A feltételezések szerint ugyanis körülbelül a felszín alatt 20 kilométerrel található a hatalmas víztömeg – és ilyen mélységbe még földi körülmények között sem vagyunk képesek leásni.

Ez is érdekelhet! Több mint egy évig élt Mars-szimulációban négy önkéntes

A Mars felsz\u00edne

Ahogy a Földön, úgy a marsi óceánokban is kialakulhatott az élet

Fotó: Shutterstock

Ha egy nap azonban elérhetnénk ezt a mélységet, akkor ez lehetne a marsi élet kialakításának egyik forrása.

A jelenlegi tudásunk szerint víz nélkül nem jöhet létre az élet. Ebből kiindulva, könnyen elképzelhető, hogy a Marson, odalent a mélyben, az óceán alján valamiféle élet kialakult. A saját tapasztalatainkból is jól tudjuk, hogy ez lehetséges, hiszen a földi óceán alján is vannak élő organizmusok. Életre utaló nyomokat ugyan még nem találtunk a bolygón, de legalább már tudjuk, hogy létezik megfelelő környezet a kialakulásához

– idézi a portál Michael Manga professzort.

Ezt is olvasd el! Egy új kutatás szerint 10 ezer galaxisból mindössze négyben lehet élet

A felfedezés azért is előremutató, mert a víz jelenlétét ugyan eddig is kimutatták a bolygó felszínén, de sohasem folyékony formában. Tudjuk, hogy a sarkok környékén található jéggé fagyott folyadék, az égitest légkörében található pára, de ez az első alkalom, hogy folyékony víz nyomaira bukkantak.

A figyelmetekbe ajánljuk