a Mars felszíne az űrből
Fotó: Shutterstock

2,4 millió évente a Mars valami nagyon furcsát tesz a mi óceánjainkkal

A mélytengeri üledékadatok vizsgálatakor a Sydney-i Egyetem kutatói komoly felfedezésre jutottak: a tudósok egy 2,4 millió éves ciklust azonosítottak be, amelyet csak a Mars és a Föld kölcsönhatásával tudnak magyarázni, írja a Science Alert.


Adriana Dutkiewicz, a Sydney-i Egyetem munkatársa és a tanulmány társszerzője elmondta: a kutatás célja eredetileg az volt, hogy a mélytengeri áramlatok erősségét vizsgálják az elmúlt ötven év adatai alapján, majd ennek segítségével megállapítsák, ezek a ciklusok hogyan befolyásolhatják a jövő éghajlati eseményeit.

Eközben fedeztek fel egy 2,4 millió évenként fellépő anomáliát, amelynek szerintük egészen biztosan a Marshoz van köze.

Dutkiewicz és csapata azt próbálta megállapítani, hogy az óceán fenekén lévő áramlatok változnak-e, amikor melegebb az éghajlat. Az üledék megtörése gyorsabb örvényeket jelez a tengerfenéken, míg az egyenletes üledékfelhalmozódás nyugodtabb körülményekre utal.

Elemzésüket 293 tudományos mélytengeri fúrásra alapozták, amelyekben az elmúlt 70 millió év során 387 üledéktörésre találtak bizonyítékot. Miközben ezeket a töréseket az idő függvényében ábrázolták, különös jelenségre figyeltek fel: egy 2,4 millió éves, ismétlődő időintervallumra, amely megegyezik a Föld és a Mars nagyobb csillagászati ciklusaival.

A szintén a Sydney-i Egyetemen dolgozó Dietmar Müller kiemelte: a Naprendszer bolygóinak gravitációs mezői zavarják egymást, ez a rezonanciának nevezett kölcsönhatás pedig befolyásolja a pályájukat, ami viszont melegebb éghajlatú időszakokat eredményezhet.

A F\u00f6ld \u00e9s a Mars

A Föld és a Mars (illusztráció)

Fotó: Shutterstock

A felfedezett törések egybeesnek az ismert, melegebb éghajlatú időszakokkal, beleértve a híres paleocén-eocén hőmaximumot, amely mintegy 56 millió évvel ezelőtt zajlott, és amikor a Föld hőmérséklete 8 Celsius-fokkal megemelkedett. Ezt az eseményt ezidáig számos különböző okra vezették vissza, többek között a Föld pályájának módosulására – amit pedig a mostani felfedezések alapján szinte biztos, hogy a Marssal való kölcsönhatás okozott.

A Nature Communications című folyóiratban megjelent kutatásban a tudósok kiemelik: a 2,4 millió éves ciklus mélytengeri áramlásokat és a tengeri élővilágot befolyásoló hosszú távú következményei még nem ismertek. További új eredmény viszont, hogy egyértelművé vált: a melegebb vizekben erőteljesebbek a mélytengeri áramlatok, ez pedig megakadályozhatja, hogy az óceán stagnáljon még akkor is, ha Észak-atlanti bukóáramlás (AMOC) lelassul vagy akár teljesen leáll. Ez azért bír nagy jelentőséggel, mert az AMOC fontos szerepet játszik a Golf-áramlat létrehozásában, amely pedig nagyban befolyásolja Európa klímáját.

A figyelmetekbe ajánljuk