Nagyot tévedhettünk a Mars holdjával kapcsolatban

Nagyot tévedhettünk a Mars holdjával kapcsolatban

Egy kutatócsoport a Mars Phobos nevű holdjáról készült, korábban nem publikált felvételeket elemezve arra utaló jeleket talált, hogy a szokatlan objektum közel sem az, mint aminek eddig hittük.


A Mars holdjai, a Phobos és a Deimos egy kicsit különböznek a Naprendszer többi holdjától. Bár nem olyan furcsák, mint a Föld lehetséges „szellemholdja”, Kordylewski-felhő, a holdak gazdabolygójukhoz képest aprók, kráterekkel borítottak és meglepően kis sűrűségűek. A Phobost néha „halálraítélt holdnak” is nevezik, mivel előfordulhat, hogy idővel a Marsba fog csapódni.

Ez is érdekelhet: A Mars legnagyobb holdja hamarosan darabjaira szakad

A holdakról készült közeli felvételek azt mutatják, hogy a Phobos felszínén különös, 1 kilométer hosszú barázdák futnak végig, valamint laza regolit borítja. Van néhány elmélet arról, hogy miképp keletkeztek ezek a holdak, ám egyik sem teljesen egyértelmű.

Az egyik elképzelés szerint a holdak akkor jöttek létre, amikor egy nagyobb objektum ütközött a Marssal, és egy törmelékkorongot hozott létre a vörös bolygó körül, amelyek lassan összeolvadtak. Egy másik pedig úgy véli, hogy a holdak befogott D-típusú aszteroidák, amelyek általában a külső aszteroidaövben találhatók, vagy a Jupiter trójai aszteroidáival együtt.

Míg az aszteroida-hipotézis magyarázatot adhat a látszólagos összetételükre, addig a majdnem körkörös pályájukra nem ad magyarázatot. Eközben a törmelékkorong-hipotézis indokot adhat a körkörös pályára, de nem magyarázza jól a holdak összetételét.

Phobos

en.wikipedia.org

Hamarosan azonban választ kaphatunk – vagy legalábbis jobb adatokat – a Japán Űrkutatási Ügynökség (JAXA) 2026-ban induló missziójával, amelynek célja, hogy három évnyi megfigyelés után mintákat küldjön vissza a Földre a Phobosról.

A küldetés előtt azonban francia és német kutatók rábukkantak az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express űrszondája által a Phobosról készített, korábban nem publikált fotókra, és megállapították, hogy a hold tulajdonságai egyik hipotézisnek sem felelnek meg – számolt be az IFLScience.

A fényképeket elemezve a csapat megállapította, hogy

a hold nem egyenletesen veri vissza a fényt, hanem fényesebbnek tűnik, amikor a Nap közvetlenül fölötte van, ami az üstökösöknél is megfigyelhető.

Olvasd el ezt is! 2,4 millió évente a Mars valami nagyon furcsát tesz a mi óceánjainkkal

A tanulmányban a kutatócsoport hozzátette, hogy a hold lehet kétalakú üstökös (azaz két különálló lebennyel rendelkező üstökös) vagy kettős üstökös (két, gravitáció révén egymásra került égitestből álló).

Ez egy remek hipotézis, mivel eddig még egyetlen üstökös holdját sem fedeztük fel, így a Phobos potenciálisan az első. A JAXA közelgő küldetésének köszönhetően már nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön.

A figyelmetekbe ajánljuk