Különös égitest tűnt fel a Mars körüli pályán

Különös égitest tűnt fel a Mars körüli pályán

Csillagászok megerősítették egy új trójai aszteroida létezését a Mars pályáján. A vörös bolygó új kísérője megelőzi a Marsot a pályáján, de a többi trójai aszteroidától eltérően ez instabil pályán lehet, ami érdekes lehetőségeket sejtet a múltjával kapcsolatban.


A trójai csoport olyan aszteroidák kollektíváját jelenti, amelyek egy bolygóval azonos pályán keringenek, és együtt mozognak azzal – kezdi az IFLScience.


Két gravitációs test (jelen esetben a Nap és egy bolygó) körül öt olyan pont van, ahol sokkal kisebb objektumok is elhelyezhetők úgy, hogy ugyanúgy keringenek, mint a bolygó. Ezeket nevezzük Lagrange-pontoknak. Egyikük a pálya túloldalán van, egy a bolygó és a Nap között, egy pedig kissé a bolygó mögött. Aztán van még kettő a pályán, amelyik 60°-kal megelőzi, és amelyik szintén 60°-kal követi

Ez is érdekelhet: Ennyi esélyt látnak a csillagászok arra, hogy a hírhedt aszteroida becsapódik a Földbe

A Földön csak két ismert trójai van, azonban ezeket nehéz tanulmányozni. A Marson 17 van, az egyik legismertebb a 1999 UJ7, a kutatók pedig úgy vélik, hogy a most felfedezett objektum, a 2023 FW14 valamilyen kapcsolatban állhat vele.

Unsplash

Míg a 16 korábban ismert trójai hosszú távú stabilitást mutat, az új trójai pályája nem stabil. Eredetére két lehetőség van: lehet, hogy az 1999 UJ7 trójai töredéke, vagy pedig a Mars pályáját keresztező, Föld-közeli aszteroidák populációjából ragadták el

– nyilatkozta Raul de la Fuente Marcos, az Universidad Complutense de Madrid vezető szerzője.

A Gran Telescopio Canarias (GTC) megerősítette, hogy az aszteroida a marsi trójaiak közé tartozik. A műszerrel az objektum fényspektrumát is gyűjtötték. A spektrum segítségével a csillagászok tanulmányozhatják a távoli égitestek összetételét, a 2023 FW14 esetében pedig fontos betekintést nyújt az eredetébe.

Olvasd el ezt is! Percről percre: így tarolta le a dinoszauruszölő aszteroida cunamija a Földet

A trójai aszteroidákat a matematikában képzelték el, mielőtt ténylegesen felfedezték volna őket. Akkor találták meg őket, amikor a tudósok megpróbálták megoldani a hírhedt háromtest-problémát. Létezésük pedig értékes információkkal szolgál az égi mechanika megértéséről.


A figyelmetekbe ajánljuk