föld meteor

A dinoszauruszokat kipusztító aszteroida utóhatása brutálisabb volt, mint gondoltuk

Egy új tanulmány szerin 66 millió évvel ezelőtt jóval nagyobb mennyiségű kén juthatott a légkörbe a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida által, mint azt korábban gondolták a kutatók.

A becsapódás után hatalmas kéntartalmú gázfelhő keletkezett, ami a levegőbe emelkedett és évtizedekig vagy évszázadokig eltakarta a Napot és lehűtötte a Földet, hogy utána halálos savas esőként hulljon vissza a Földre, amivel több tízezer évre megváltoztatva az óceánok klímáját – állapította meg a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban megjelent tanulmány, amit a ScienceAlert mutatott be.

A kutatók szerint eddig jócskán alábecsülték azt a kénmennyiséget, amelyet az aszteroida-becsapódás létrehozott, ahogy azt is, hogy mindez mekkora éghajlatváltozást okozott a bolygón.

Véletlen felfedezés

A kutatók felfedezése teljesen véletlenszerű volt. A csapat eredetileg azt tervezte, hogy a texasi Falls megyében található Brazos folyó közelében lévő ősi kagylók geokémiáját vizsgálja majd. A helyszín nincs túl messze a mexikói Yucatán-félszigeten található Chicxulub-krátertől sem, ahol a tíz kilométer széles aszteroida becsapódott 66 millió évvel ezelőtt.

A minták elemzése után azonban kiderült, hogy a kénizotópok tömegében váratlanul apró változások történtek, amely a becsapódás utáni légkörváltozás miatt történhetett meg. Az ilyen tömegváltozások akkor következnek be, amikor a kén belép a légkörbe, és kölcsönhatásba lép az ultraibolya (UV) fénnyel.

Ez csak két esetben fordulhat elő: vagy olyan légkörben, amelyben nincs oxigén, vagy ha olyan sok kén van, hogy az nagyon magasan van az oxigéndús légkörben

– mondta James Witts, a tanulmány társkutatója, a brit Bristoli Egyetem földtudományi karának oktatója.

Mint kiderült, a kén nagy része a Yucatán-félsziget kénben gazdag mészkövéből származott.

Az aszteroida becsapódása után a Föld légkörébe jutó kén aeroszolok mennyiségére vonatkozó korábbi becslések 30 és 500 gigatonna között mozogtak; az éghajlati modellek szerint ez a kén szulfát aeroszollá alakult , ami a becsapódás után néhány évtizedig 2 és 8 Celsius-fo közötti lehűlést okozott a Föld felszínén.

Az új eredmény azonban azt sugallja, hogy mivel a kén mennyisége nagyobb volt, az éghajlatváltozás még súlyosabb lehetett.


A figyelmetekbe ajánljuk