A kutatók újabb bizonyítékokat találtak az óriási szökőárra, miután világszerte több mint 100 helyszínt elemeztek, majd digitális modelleket készítettek a mexikói Yucatán-félszigeten az aszteroida becsapódása utáni hatalmas hullámokról.
A szökőár elég erős volt ahhoz, hogy megzavarja és erodálja az üledékeket az óceáni medencékben a fél világ körül
– mondta a tanulmány vezető szerzője, Molly Range, aki a Michigani Egyetem Föld- és Környezettudományi Tanszékének mesterszakos diplomamunkája keretében végezte a modellezést.
A korábbi eredmények alapján Range csapata egy olyan aszteroidát modellezett, amely 14 kilométer átmérőjű volt és 43 500 kilométer per órás sebességgel, vagyis a hangsebesség 35-szörösével száguldott, amikor a Földbe csapódott.
Az aszteroida becsapódása után számos élőlény elpusztult; a földön élő dinoszauruszok teljes egészében kihaltak, és a növény- és állatfajok mintegy háromnegyede kipusztult.
A kutatók már régóta tisztában vannak az aszteroida számos pusztító következményével, például a tomboló tüzekkel, , amelyek lényegében élve megfőzték az állatokat. Emellett a becsapódás kénben gazdag kőzeteket porlasztott szét, ami halálos savas esőkhöz és kiterjedt globális lehűléshez vezetett.
Hogy a mostani kutatásban többet tudjanak meg a cunamiról, Range és kollégái elemezték a Föld geológiáját és 120 tengeri üledéket, amelyek közvetlenül a kréta időszak végét jelentő tömeges kihalási esemény előtt vagy után rakódtak le – mutatja be a kutatást a ScienceAlert.
Range szerint ezek az üledékek megfeleltek a hullámok magasságára és terjedésére vonatkozó modelljük előrejelzéseinek.
Mint kiderült: a cunami kezdeti energiája akár 30 ezerszer nagyobb volt, mint a 2004 decemberi indiai-óceáni földrengés által felszabadított cunami által kibocsátott energia, amely több mint 230 ezer ember halálát okozta.
Miután az aszteroida becsapódott a Földbe, egy 100 kilométer széles krátert hozott létre, és sűrű por- és koromfelhőt röpített a légkörbe.
A szimuláció szerint mindössze 2,5 perccel a becsapódás után a kilövellő anyag függönye kifelé nyomott egy vízfalat, ami rövid időre egy 4,5 kilométer magas hullámot hozott létre, amely lehullott, amikor a kilövellő anyag visszazuhant a Földre.
Az esemény utáni tizedik percben egy 1,5 kilométer magas cunami söpört végig az öbölben minden irányban, a becsapódás helyétől mintegy 220 kilométerre, majd egy órával a becsapódás után a cunami elhagyta a Mexikói-öblöt, és az Atlanti-óceán északi része felé vette az irányt.
Négy órával a becsapódás után a cunami áthaladt a közép-amerikai tengeri útvonalon – amely akkoriban Észak- és Dél-Amerikát elválasztotta – és a Csendes-óceánba ért.
Egy teljes nappal az aszteroida becsapódása után a hullámok már a Csendes-óceán és az Atlanti-óceán nagy részén átvonultak, mindkét oldalról beléptek az Indiai-óceánba, és 48 órával a becsapódás után a Föld legtöbb partvonalát érintették.
A cunami ereje
A becsapódást követően a cunami többnyire keletre és északkeletre tartott, az Atlanti-óceán északi részébe, valamint délnyugatra a Csendes-óceán déli részébe ömlő közép-amerikai tengeri úton keresztül. A csapat modelljei szerint más régiók nagyrészt elkerülték a szökőár pusztítását, köztük az Atlanti-óceán déli része, a Csendes-óceán északi része, az Indiai-óceán és a mai Földközi-tenger.
Bár a modellek nem értékelték a part menti áradásokat, azt azonban feltárták, hogy a nyílt óceáni hullámok a Mexikói-öbölben meghaladták a 100 méteres magasságot, és a hullámok több mint 10 méteres magasságot érhettek el, amikor a cunami megközelítette az Atlanti-óceán északi partvidékét és Dél-Amerika csendes-óceáni partvidékének egyes részeit.
