A kutatók felfedték, hogy a Phobos felszínét borító szokatlan barázdák, amelyekről korábban azt feltételezték, hogy egy ősi aszteroida becsapódásának hegei, valójában porral teli kanyonok, amelyek egyre szélesednek, ahogy a holdat a gravitációs erők megnyújtják – számol be a tanulmányról a LiveScience.
A Phobos átmérője a legszélesebb pontján mintegy 27 kilométer, és a NASA szerint a Mars körül 6 ezer kilométer távolságban kering, naponta háromszor teljes fordulatot tesz meg körülötte. Összehasonlításképpen: a Föld holdja körülbelül 3475 km széles, és 384 400 km távolságra van bolygónktól, és körülbelül 27 nap alatt tesz meg egy keringést.
A Holddal ellentétben azonban a Phobos pályája a Mars körül nem stabil:
a NASA szerint az apró műhold egy halálos spirálban rekedt, és lassan, 100 évente 1,8 méteres sebességgel zuhan a Mars felszíne felé.
Erről itt olvashatsz: A NASA szerint a Mars egyik holdja bele fog csapódni a bolygó felszínébe
Az új modellezés azt mutatja, hogy a Phobos barázdáit az árapályerők okozták
NASA/JPL-Caltech/Arizonai Egyetem
A Phobos legszokatlanabb tulajdonsága azonban kétségtelenül a titokzatos csíkos felszíne: párhuzamos barázdák, vagyis felszíni csíkok borítják a holdat.
A legszélesebb körben elfogadott elmélet szerint a barázdák akkor keletkeztek, amikor egy aszteroida valamikor a múltban a holdba csapódott, és egy 9,7 km széles, Stickney néven ismert krátert hagyott maga után a Phobos oldalában.
A The Planetary Science Journal című folyóiratban megjelent új tanulmány azonban azt sugallja, hogy a barázdák valójában annak az eredménye, hogy a Mars intenzív gravitációja lassan szétszakítja a holdat, miközben a Phobos egyre közelebb kering a bolygó felszínéhez.
Az új tanulmány lényege, hogy ahogy egy test – jelen esetben a Phobos – közelebb kerül egy nagyobb testhez – például a Marshoz – a kisebb test egy vonalban kezd el nyúlni a nagyobb test felé. Ezt nevezik árapályerőnek.
A Phobos esetében az előrejelzések szerint a holdra ható árapályerő növekszik, ahogy a Phobos egyre közelebb kerül a Mars felszínéhez, míg végül az árapályerő nagyobb lesz, mint az összetartó gravitáció. Ekkor a tanulmány szerint a Phobos teljesen szétszakad, és a törmelék valószínűleg egy apró gyűrűt alkot majd a bolygó körül, hasonlóan a Szaturnusz gyűrűihez.
Bár korábbi kutatások már felvetették, hogy az árapályerők hozták létre a Phobosz tigriscsíkjait, az elméletet nagyrészt elvetették, mivel a hold porszerű vagy „pelyhes" összetétele miatt túl puha ahhoz, hogy ilyen repedések alakuljanak ki.
Az új tanulmányban azonban a kutatók számítógépes szimulációkkal tesztelték azt az elképzelést, hogy a Phobosz bolyhos felszíne egy némileg összetartó alrétegen nyugszik. Egy eltemetett kemény héj potenciálisan mély kanyonokat alakíthatott ki, amelyekbe a felszíni por beleeshetett, létrehozva a felszínen látható barázdákat – állapították meg a szimulációk.
Ha a jelenlegi ütemben közeledik Phobos a Mars felé, akkor körülbelül 40 millió év múlva éri el a bolygót. Ám ha az árapályerők hamarabb széttépik a Holdat, akkor már jóval azelőtt teljesen megsemmisülhet – írták a kutatók.
