Egy galaxisban általában 800 és 3200 milliárd közé teszik a bolygók számát, de egy új kutatás szerint ennek ellenére sincs sok esély arra, hogy ezek közül bármelyiken is kialakult volna az élet. Tudósok ugyanis azt állítják, hogy ehhez olyan véletlenek sorozata szükséges, aminek matematikailag nagyon kicsi a valószínűsége.
A földön kívüli élet régóta foglalkoztatja az emberiséget, sokan szeretnének ugyanis hinni benne, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban. Nos, ha az univerzumunkat vesszük alapul, akkor akár még igazuk is lehet, de ha csak a saját galaxisunk, a Tejútrendszer bolygóit vizsgáljuk, akkor szinte bizonyos, hogy itt nem találkozhatunk idegen élettel.
Ajánljuk figyelmedbe! Különleges zászlót tűzött ki Kína a Holdra
A Space egy új kutatásra hivatkozva állítja azt, hogy ha 10 ezer galaxisban kezdünk el földön túli élet után kutatni, a legjobb esetben is csak négy olyan találhatunk, ahol kialakulhatott az élet. Két egyetemi kutató, Robert Stern és Taras Gerya ugyanis úgy találta, hogy
az élet kialakulásához három dolog elengedhetetlen: tektonikus mozgások, valamint megfelelő mennyiségű víz és szárazföld.
A földi élet kialakulása az úgynevezett kambriumi robbanáshoz köthető, ami nagyjából 530 millió évvel ezelőtt következett be. Ekkor vált egyik pillanatról a másikra elképesztően sokszínűvé a földi élet, alakult ki rengeteg állatfaj, amikről a mai napig fosszíliák tömege tanúskodik.
Úgy véljük, hogy a ma ismert élet kialakuláshoz nagy mértékben hozzájárult a földlemezek mozgása, ami a kambriumi robbanás idején rendkívül jelentős volt
– mondta a portálnak Gerya, aki azt is elárulta, hogy a fajok változatosságához és elterjedéséhez elengedhetetlenek voltak a földmozgásból adódó földrengések, vulkánkitörések és éghajlati változások.
Ezt is olvasd el! Íme, a növény, ami még a Marson is képes megélni!
Bizonyított tény, hogy az élet alapvető feltételek az óceánok és a szárazföldek megléte, de ezek önmagukban még nem jelentenek gyors fejlődést az élet szempontjából. Ahhoz, hogy a folyamat – tehát a különböző fajok kialakulása – felgyorsuljon, a tektonikus mozgások is szükségesek.
Fotó: Getty Images
Azt biztosan tudjuk, hogy a saját Naprendszerünkben a Föld az egyetlen bolygó, ahol a három feltétel, tehát a víz, a szárazföld és a kontinensek mozgása is adott. Azokat a bolygókat, amelyek nem a mi Napunk körül mozognak, már nehezebb vizsgálni, arról azonban van tudásunk, hogy hogyan alakulnak ki ezek az úgynevezett exobolygók.