Mintegy 430 ezer évvel ezelőtt, a középső pleisztocén idején Európa éghajlatát a jégkorszak hideg és enyhébb időszakainak váltakozása alakította. A mai Spanyolország területén ekkor a neandervölgyi ember korai elődei éltek, több százezer évvel a modern ember európai megjelenése előtt. Egyikük halála olyan nyomokat hagyott maga után, amelyek alapján a kutatók több mint négyszázezer év elteltével is képesek voltak rekonstruálni a történteket.
A maradványokat az észak-spanyolországi Atapuerca-hegységben, a Sima de los Huesos (Csontok gödre) néven ismert barlangi lelőhelyen találták meg. A mintegy 13 méter mély függőleges akna alján eddig több mint hétezer emberi csontmaradvány került elő, amelyek legalább 29 egyedhez tartoznak.
A 17-es számmal jelölt koponyát 52 csonttöredékből állították össze. Az egykori tulajdonosa fiatal felnőtt lehetett, a nemét azonban nem sikerült meghatározni. A bal szemöldök fölött két, szinte azonos alakú és méretű sérülést azonosítottak, amelyek eltérő irányú behatásra utaltak. A törések vizsgálata alapján ugyanazzal a kemény tárggyal kétszer sújthattak le az áldozatra, feltehetően szemből. A csontokon nem találtak gyógyulásra utaló jeleket, így a fiatal felnőtt valószínűleg röviddel a támadás után meghalt. A kutatók megállapítása alapján már az egyik ütés is halálos lehetett.

Felmerült, hogy a sérüléseket a barlangba zuhanás okozta, ezt azonban rendkívül valószínűtlennek tartják. Egy véletlen esés során ugyanis nehezen képzelhető el, hogy ugyanaz a tárgy kétszer, közel azonos alakú törést idézzen elő a homlokcsonton.
A támadás pontos körülményeit máig nem sikerült tisztázni. A fegyver sem került elő, így azt sem tudni, hogy kőből, fából vagy más anyagból készülhetett. Az összetűzés hátterében állhatott az élelemért vagy más erőforrásokért folytatott versengés, erre azonban nincs közvetlen bizonyíték. A lelőhely további kérdéseket is felvet. Az újabb kutatások alapján az emberi holttesteket feltehetően szándékosan dobhatták a mély üregbe, de egyelőre nem bizonyítható, hogy ez valamiféle temetkezési szertartáshoz kapcsolódott, olvasható a National Geographic cikkében.
A barlangban talált egyéb maradványok ugyanakkor arra utalnak, hogy az egykori közösség tagjai súlyos egészségi problémákkal élő társaikról is gondoskodhattak. A leletek így az emberelődök társas kapcsolatainak több oldalát is megvilágítják. Bár az elkövető személye és az indíték ismeretlen maradt, a koponya sérülései egyértelműen arra utalnak, hogy az emberek már 430 ezer évvel ezelőtt is képesek voltak megölni egymást.
Olvasd el ezt is!
