Tényleg mi irtottuk ki a neandervölgyieket? Új bizonyítékok árnyalják a képet
A neandervölgyiek eltűnése régóta az emberiség egyik legnagyobb őstörténeti rejtélye. Mivel a modern ember és legközelebbi rokonunk több ezer éven át részben azonos területeken élt, a kérdés újra és újra felmerül: vajon mi pusztítottuk ki őket, vagy ennél jóval összetettebb folyamatról van szó? Az elmúlt évtizedek régészeti és genetikai kutatásai alapján ma már egyre világosabb, hogy a válasz nem fekete-fehér – írja a Live Science.
A jelenlegi adatok szerint a neandervölgyiek nagyjából 37 ezer évvel ezelőtt már kis, elszigetelt csoportokban éltek, például a mai Dél-Spanyolország területén. Ezt az állapotot korábbi környezeti sokkok is súlyosbíthatták, köztük a Flegrei-mezők hatalmas vulkánkitörése, amely évekre felborította a mediterrán térség ökoszisztémáját. Ennek ellenére a neandervölgyiek továbbra is összetett életet éltek: kőeszközöket készítettek, változatosan táplálkoztak, szimbólumokat véstek kőbe, valamint ékszereket alkottak tollakból és kagylókból. Valószínűleg nem érzékelték, hogy a fajuk már a végóráit éli.
A kihalás azonban nem hirtelen következett be. A kutatások szerint a neandervölgyi populációk már jóval korábban feldarabolódtak és elszigetelődtek, ami véget vetett csaknem félmillió éves sikeres alkalmazkodásuknak Eurázsia zord vidékein. Körülbelül 34 ezer évvel ezelőttre gyakorlatilag eltűntek, miközben a modern emberrel több ezer éven át térben és időben is átfedésben éltek. Ez a hosszú együttélés tette különösen égetővé a kérdést, hogy a Homo sapiens milyen szerepet játszott ebben a folyamatban.
A válasz meglehetősen összetett. A kutatók szerint több tényező egyszerre hatott, például a neandervölgyi csoportok közötti versengés, a belterjessé váló közösségek, a környezeti változások, valamint a modern ember megjelenése és terjeszkedése. A Live Science-nek nyilatkozó Shara Bailey szerint a neandervölgyiek története nem egyetlen drámai fordulópont köré szerveződik, hanem hosszú leépülési folyamat eredménye.
A genetikai adatok különösen fontos szerepet játszanak ebben a képben. A neandervölgyiek szűk, gyakran húsz főnél is kisebb csoportokban éltek, ami alacsony genetikai változatossághoz és belterjességhez vezetett. A kutatások szerint ez mutációs terhet halmozott fel, amely rontotta az egészségi állapotot és a túlélési esélyeket. Egyes számítások szerint már a csecsemők túlélési arányának kis mértékű csökkenése is elegendő lett volna ahhoz, hogy néhány ezer éven belül eltűnjön a populáció.
Sokáig felmerült a közvetlen erőszak lehetősége is, hiszen több neandervölgyi csontvázon találtak sérüléseket. Az azonban nem bizonyítható egyértelműen, hogy modern emberek okozták volna őket, és járványokra sincs közvetlen genetikai bizonyíték. Ami viszont egyre inkább körvonalazódik, az az erőforrásokért folytatott verseny szerepe. A modern ember gyorsabb információfeldolgozása, fejlettebb nyelvi képességei és hatékonyabb fegyverei előnyt jelenthettek a vadászatban és a túlélésben, különösen egy olyan időszakban, amikor a neandervölgyiek már eleve gyengülőben voltak. Egy másik, ma is vizsgált lehetőség a lassú beolvadás elmélete. A genetikai bizonyítékok alapján a modern emberek és a neandervölgyiek rendszeresen keveredtek, így a neandervölgyiek egy része szó szerint beleolvadt a Homo sapiens populációjába. Ugyanakkor nincs egyértelmű régészeti bizonyíték arra, hogy hosszú távon ugyanazon közösségekben éltek volna.
Olvasd el ezt is!