Sevillai Katedrális belülről
Fotó: Shutterstock

Egy új tanulmány feltárta, hol nyugszik valójában Kolumbusz Kristóf

Történészek egy csapata hosszas kutatások után bizonyosodott meg arról, hol helyezték végső nyugalomra az 1451 és 1506 között élt felfedezőt és gyarmatosítót.


Bár olasz származású volt, Cristoforo Colombo hajóskapitány később Portugália, majd Spanyolország zászlaja alatt hajózott. Nevéhez fűződik az amerikai kontinens 1492-es felfedezése, valamint az Újvilágban bekövetkezett gyarmatosítás elindítása is.

Mozgalmas életéről sok feljegyzés készült, halála és végső nyughelye kapcsán azonban évszázados rejtély keringett, amely úgy tűnik, most végre megoldódott.

Ezt is olvasd el! Magyar tagja is volt Magellán Föld körüli expedíciójának

A történelemkönyvek szerint Kolumbusz 1506-ban halt meg a spanyolországi Valladolidban. Földi maradványait többször is áthelyezték, végül 1898-ban Sevillába került .

Azonban egy, a Dominikai Köztársaságban 1877-ben feltárt ólomkoporsó – amely Kolumbusz vélt csontjait tartalmazta – megbonyolította a helyzetet, miután ennek birtokában a dominikaiak azt állították, hogy a Sevillában lévő maradványok Kolumbusz fiának, Diegónak a maradványai.

Sevillai Katedr\u00e1lis

Sevillai Katedrális

Fotó: Shutterstock

A Granadai Egyetem új tanulmányából azonban kiderült, hogy a felfedezőt Sevillában, mégpedig a dél-spanyolországi város katedrálisában temették el.

A tudósoknak apró csontdarabkák elemzésével és Kolumbusz közvetlen leszármazottainak DNS-vizsgálatával sikerült teljes bizonyossággal megerősíteniük, hogy a felfedező végső nyughelye valóban Spanyolországban található.

Ez is érdekelhet! Úton-útfélen: hogyan jelenik meg az utazás a művészetben és a popkultúrában?

Ami pedig a kalandor körüli további rejtélyeket illeti, az elfogadott elmélet szerint ugyan az olaszországi Genovából származott, mégis számos ország – többek között Portugália, Írország, Svédország és Horvátország – még ma is azt állítja, hogy az ő földjének szülötte volt Kolumbusz Kristóf.

Forrás: Euronews

A figyelmetekbe ajánljuk