Az expedícióban résztvevő Victoria hajó útvonala
Fotó: Getty Images

Magyar tagja is volt Magellán Föld körüli expedíciójának

A Magellán-expedíció 1519 szeptemberében indult útnak. A főleg spanyol és portugál tagokból álló legénységnek három év alatt sikerült az addig lehetetlennek tűnő célkitűzés: megkerülték a Földet, felfedezve ezzel számos új helyet, valamint bizonyítva, hogy a Föld nem lapos. Azt már viszont kevesen tudják, hogy a zászlóshajó fedélzetén egy magyar tiszt is utazott.


A portugál felfedező, Fernão de Magalhães expedíciója a spanyol Sevillából indult 1519. szeptember 20-án. Az öt közül a zászlóshajónak számító Conceptión nevet viselőn utazott a legénység tagjaként a magyar származású Varga János is, aki a hajó tüzérségének parancsnoka volt.

Ezt is olvasd el! Fontos célból indult világkörüli útra ez a 106 éves vitorlás

Ahogy telt az idő, számos kihívás akadályozta az expedíció sikerét. Magellánéknak meg kellett küzdeniük számos lázadással, de egy kényszerpihenőt is tartaniuk kellett a dél-amerikai San Julián öblében. Itt ráadásul helyi bennszülőttek felgyújtották a Concepciónt. Ezek után Varga János a Trinidad tüzérparancsoka lett.

Magell\u00e1n F\u00f6ld k\u00f6r\u00fcli \u00fatj\u00e1nak rajza

Magellán Föld körüli útjának rajza

Fotó: Getty Images

Természetesen az éhezéssel is meggyűlt a baja a felfedezőknek, amikor az egyik hajó, az élelmiszert szállító San Antonio, engedély nélkül visszatért Spanyolországba. A belső viszályokon túl külső tényezők is csonkították a flotta létszámát. Ilyen volt a Santiago hajó elvesztése is, ami sziklának ütközött és elsüllyedt egy viharban, miközben az átjárót keresték a Csendes-óceánra.

Az expedíció azonban mindig folytatódott, és végül rátaláltak az átjáróra, a későbbi Magellán-szorosra, ami összeköti az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal.

Ez is érdekelhet: A világ legcsodálatosabb helyeire visz el ez a luxushajó

A Victoria nevű hajó korhű másolata

A flotta csak három hajóval haladt tovább, és 1521 tavaszára elérték a Fülöp-szigeteket. Itt Magellán életét vesztette egy bennszülötekkel vívott csatában, ahol tízszeres túlerővel nézett szembe az európai legénység.

Legvégül csupán a Victoria nevű hajó tért vissza Spanyolországba, a kezdeti 270 főből mindössze 18-an élték túl a több mint hároméves körutat.

Vargát út közben foglyul ejtették, az indiai Cochinba került börtönbe, ahonnan 1526 nyarán Lisszabonba került át. A tiszt egy portugál börtöncellában halt meg, ennek pontos körülményei viszont nem ismertek. Az expedícióról szóló első tudósítást Erdélyi Miksa, V. Károly spanyol király egyik titkára írta meg, miatta tudunk a magyar tiszt részvételéről is.

A HelloMagyar cikke kiemeli, hogy bár Varga az út utolsó szakaszát fogolyként töltötte, az első emberek között volt, aki az Újvilág földjére lépett. Neve pedig azok közé került, akik elsőként sikeresen körbehajózták a Földet.

A figyelmetekbe ajánljuk