Észak-Amerikában több ló él, mint bármely más kontinensen. Az emberi történelem nagy részében azonban Amerikában egyáltalán nem voltak lovak, és az európai gyarmatosítók telepítették be őket újra − hogy hol, mikor és hogyan, az máig tisztázatlan.
A történelmi szakirodalom szerint a spanyol gyarmatosítók lovait az Ibériai-félszigetről (Spanyolországból és Portugáliából) hozták Amerikába a 15. század végén. A lovak ugyanúgy megváltoztatták az amerikai kontinens életét, mint Eurázsiában. Lehetővé tették a konkvisztádorok számára, hogy mélyen behatoljanak Amerika belsejébe, ahol az állatok stratégiai előnyt jelentettek az őslakosokkal szemben. Fontos szerepet játszottak a Kolumbusz utáni helyi gazdaságokban is.
Miért találunk mégis olyan kevés lókövületet az Újvilágban?
A régészek szerint ennek ahhoz van köze, hogy a gyarmati helyszíneket egykor szemétlerakóként használták, és mivel a lovakat inkább munkára és szállításra használták, mint fogyasztásra, a testük ritkán került a szemétbe.
A Floridai Természettudományi Múzeum, a Floridai Egyetem és a Georgia Egyetem kutatócsoportjának új tanulmánya − melyet a Big Think segítségével közlünk − nemcsak az amerikai lovak származására világít rá, hanem hitelessé tesz egy híres újvilági mítoszt is.
A Puerto Real-i ló
Fotó: Seth Fink / unsplash
Az első lovakat a történelmi szakirodalom szerint Kolumbusz Kristóf hozta Amerikába 1493-ban. Az állatok a Kanári-szigeteken szálltak hajóra, majd a mai Dominikai Köztársaság területén található La Isabela városában kötöttek ki. Mivel a legtöbb lóféle igen alkalmazkodóképes, Kolumbusz lovai gyorsan elterjedtek: alig néhány év önfenntartó csordává nőtték ki magukat. 1520-ra a lófélék már az egész mezoamerikai szárazföldön szétszéledtek, két évtizeddel később pedig már Floridáig, északra vándoroltak.
A lovak Puerto Realban is megtalálhatóak voltak, ahol − a tehenekkel együtt − ők tartották fenn a város lakosságát és gazdaságát. A Puerto Realban azonosított mintegy 127 000 állati maradvány közül azonban csak nyolc köthető lovakhoz. A kutatók tanulmányukhoz egyetlen fogat, vagyis fog töredéket elemeztek.
A fog mitokondriális DNS-ében található különleges mutáció jelenléte azt mutatja, hogy a Puerto Real-i ló a lófélék Közép-Ázsiában és Dél-Európában, köztük az Ibériai-félszigeten megtalálható családjához tartozik. Egy rejtély megoldódott.
A Chincoteague pónik rejtélye
Fotó: Hilary Halliwell / unsplash
A Puerto Real lóval legszorosabb rokonságban álló mai vadlófajta a Chincoteague póni, mely a Virginia és Maryland partjainál található szigeteken él. Feltűnő megjelenésük − rövid, zömök lábak, sűrű sörény és nagy has − abból ered, hogy alkalmazkodniuk kellett a szigeteken uralkodó zord környezethez és a korlátozott erőforrásokhoz.
Nem egyértelmű, hogy a Chincoteague-k hogyan kerültek New England partjaihoz. A régió szóbeli hagyománya azt állítja, hogy őseik túléltek egy gyarmati hajótörést. Virginia és Maryland első brit telepesei viszont nem említették a szigeteken élő elvadult pónipopulációt, valószínűbbnek tűnik hát, hogy kis zömök lovak valamikor a britek után érkeztek. A DNS-ük a Puerto Real-i lóétól mindössze hat mutációban különbözik, vagyis a legenda mégiscsak tartalmazhat némi igazságot.
A másik megoldás, hogy a korai karibi lófajták és a Chincoteague pónik közötti rokonsági viszonyok az Észak-Amerika atlanti-óceáni partvidékének kolonizálására irányuló spanyol erőfeszítéseket tükrözik.
