Biztos veled is előfordult már, hogy már picit sem voltál stabil a saját lábadon, picit szédültél, picit rosszul voltál, a szavakat is nehezedre esett kimondani, de valamiért hajtott valami belülről, hogy tovább igyál, annak ellenére, hogy biztosra vehetted az életért küzdős, egész nap a WC előtt térdelő másnapot. Na de miért kívánjuk még akkor is az alkoholt sokszor, amikor már hányingerünk van tőle éppen?
Bár az alkohol ugyan elnyomja agyunk bizonyos részeit, amik a mozgáskoordinációért felelnek például, viszont alaposan beindítja legfontosabb szervünk azon részét, ami az önjutalmazásért felel. Ez a része felel azért, amikor vágyunk valamire, meg akarjuk kapni azt, meg az örömért is, amit akkor érzünk, amikor megkapjuk a vágyott dolgot.
Egy kutatás kimutatta, hogy nem kell ahhoz feltétlenül alkoholnak lennie a szervezetünkben, néha már az első korty sörtől dopamint termelhet az agyunk, beindítva az önjutalmazó mechanizmusunk. Emellett a boldogságunkért hajlamos endorfin is elszabadul a szervezetben attól, hogy beleiszunk egy pohár sört.
Amikor túl sokat iszunk, az agyunk két útvonalon indul el, leegyszerűsítve az egyik az a folyamat, aminek a végén az őrültségekhez gyűjtjük a bátorságot, amikből ideális esetben pozitív emlékek is lesznek idővel. A másik útvonal pedig kvázi a józaneszünk, ami azt mondaná nekünk, hogy sok lesz a jóból.
Csakhogy alkohol hatására a rövidtávú memóriánk leginkább az önjutalmazó élményeket, vagy is azt a boldog érzetet, amikor ittunk raktározza el sokszor. Így amikor már mindjárt okádunk, akkor azért akarunk még inni, mert a memórián a pozitív élményt hívja elő, amikor az ivásra gondolunk, amit akkor éreztünk, amikor még boldogok voltunk tőle. Az endorfin és a dopamin kettőse ilyenkor győz a rövidtávú memóriánkkal.
Ha pedig ez a folyamat sokszor végbemegy az ember agyában, akkor az arra taníthatja, hogy folyamatosan akarjon mégtöbbet. Szóval tudat alatt véletlenül ráneveljük ilyenkor a függőség kialakítására az agyunkat.
(Forrás: MEL Magazine)
