Az XB-1, a jövő szuperszonikus repülőjének prototípusa
Fotó: Getty Images

A tervek szerint 2030-ra állnak forgalomba a szuperszonikus gépek

Hibátlanra vizsgázott a jövő szuperszonikus repülője – videó!

A repülés jövőjét jelentheti az a gép, amely a napokban tette meg az ötödik tesztrepülését, bebizonyította ezzel, hogy nehéz körülmények között is tökéletesen működik. Ha minden a tervek szerint halad, hamarosan forgalomba is állhat a szuperszonikus repülő, ezzel forradalmasítva a légi közlekedést.



A Drive számol be az XB-1 névre keresztelt gép ötödik tesztrepüléséről, amely a vártnál sokkal jobban sikerült. A portál információi szerint ugyanis

a szuperszonikus meghajtású szerkezet 50 percig volt a levegőben, a sebessége pedig elérte a 800 km/órát.

A Boom egy szuperszonikus repülők gyártására specializálódó vállalat, melynek célja, hogy a jövőben forgalomba állítsák az Overturenévre hallgató, szuperszonikus utasszállítót. Az XB-1 ennek csak a prototípusa és jelenleg rendkívül komoly tesztek sorozatát végzik el rajta, annak érdekében, hogy minden biztonsági előírásnak megfeleljen a későbbiekben.

Még több hír a levegőből! Ismét többet kell fizetnünk a Ryanair járatain, az utasok nem örülnek neki

A portál szerint a mostani, ötödik alkalommal elsősorban az úgynevezett flatter rendszer működését vizsgálták. A flatter olyan rendellenes jelenségeket takar, amely során a gép rosszul reagál a felhajtóerőre, a tolóerőre vagy a légellenállásra – aminek komoly biztonsági következményei lehetnek. A gyártók most azon dolgoznak, hogy ezt a jelenséget kiküszöböljék és a legutóbbi tesztrepülésen ez sikerült is.

Az XB-1 a mostani alkalommal azonban mindössze 5425 méteres magasságon repült, ami jóval elmarad az utasszállítók általános repülési magasságától, ami nagyából 10-12 ezer méter. Ennek ellenére a gyártócég azt reméli, hogy 2030-ig üzembe helyezhetik az első Overture szuperszonikus repülőgépet.

Ez is érdekelhet! A világ legveszélyesebb leszállópályájának kihívásait kizárólag 50 pilóta képes megugrani

Ehhez azonban legalább tíz, teljesen hibátlan tesztrepülést kell elvégezniük. A portál emlékeztet, ha minden a tervek szerint halad majd,

az Overture az1800 km/órás sebességet is képes lesz elérni, ami kétszer gyorsabb, mint a mostani utasszállító repülők.

Az utolsó, kereskedelmi szolgálatban álló szuperszonikus repülőgép, a Concorde tragikus véget ért, miután 2000-ben Párizsban, gyakorlatilag a felszállást követően rögtön felrobbant, ezzel 109 ember halálát okozva.

A figyelmetekbe ajánljuk