A 2021-es Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, az olasz Måneskin rockbanda

A Måneskin-sztori – így jutott el egy római utcazenekar Európa zenei trónjára

„Sono fuori di testa, ma diverso da loro!", azaz „Őrült vagyok és más, mint a többiek!" Az előbbi dalszövegrészlet tökéletesen jellemzi az előadója, az olasz Måneskin nevű együttes világnézetét. Az elmúlt pár hétben az internet népe szabályosan megőrült a külsőre kissé a Mötley Crue-ra hasonlító fiatalokért, akik május 22-én, Zitti E Buoni című dalukkal megnyerték az Eurovíziós Dalfesztivált. De hogyan lett egy olasz fiatalokból álló rock zenekarból szabályos világszenzáció? Az alábbi cikkben az ő történetüket mutatjuk be.


Gimis barátokból zenésztársak

Sok más zenekarhoz hasonlóan a Måneskin tagjai is középiskolai barátok voltak, akik a suli utáni filozofálgatások közepette elhatározták, hogy rockbandát alapítanak és meghódítják a világot. Persze, eddig a szintig sokan eljutnak, de az esetek nagy részében már ott megbicsaklik a történet, hogy a tagok összevesznek azon, hogy ki melyik hangszeren játsszon.

A Måneskin esetében viszont a sztori nem állt meg itt – egy kezdeti dobos csere után – 2016-ra összeállt a végleges felállás.

A tagok (Damiano David – ének, Victoria Di Angelis – basszusgitár, Thomas Raggi – gitár és Ethan Torchio – dob) hamar úgy gondolták, hogy ideje megmérettetni magukat, ezért beneveztek a Pulse nevű tehetségkutatóba. A verseny nem számított ismertnek, viszont a zenekar életében hatalmas szerepet játszott, a bandának ugyanis se neve, se saját dalai nem voltak még ekkor.

Először is szükség volt egy ütős névre, a tagok a félig dán származású Victoriát kérték meg, hogy írjon össze pár olyan dán szót, ami eléggé különleges ahhoz, hogy a zenekar neve legyen.

A választásuk végül a måneskin szóra esett, ami dánul holdfényt jelent.

A Filc zenei klubban megrendezett versenyt végül megnyerték. Ezután rövid ideig Rómában utcazenéltek, az első fővároson kívüli koncertjüket Faenzában adták a Független Lemezkiadók Találkozóján, ahol körülbelül 30 néző előtt játszottak. Nemsokkal később a csapat egy dán miniturnén vett részt, amely kulcsfontosságú volt, mivel saját bevallásuk szerint ekkor váltak igazi barátokká.

A siker kapujában

A zenekar 2017-ben úgy döntött, hogy a kis klubok és tehetségkutatók után ideje megmutatniuk magukat a nagyközönségnek, ezért beneveztek az olasz X-Faktorba, amely karrierjük egyik legjobb döntésének bizonyult.

A nézők hamar a keblükre ölelték az extravagáns kinézetű, kiemelkedően tehetséges bandát és végül a második helyen végeztek a versenyben. Nagyon rövid idő alatt hatalmas rajongó táborra tettek szert, az X-Faktor alatt előadott dalaikból álló Chosen című albumuk egyből az olasz FIMI ranglista második helyén landolt, emellett első, saját dalokból álló Moriro da re című nagylemezük is vezette az olasz toplistákat.

A külföldi sikerekre sem kellett sokáig várniuk, 2019-ben európai turnéra indultak, ahol mind a kritikusok, mind pedig a publikum oda volt értük.

De mégis miért imádta őket ennyire a közönség? A zenekar énekese, Damiano David így nyilatkozott az alapvető értékeikről.

„Az üzenet, amelyet a zenénkkel akarunk terjeszteni, az az ember magasztosítása a saját szabadságán keresztül, de hogyan beszélhetnénk a saját énünk kifejezéséről úgy, hogy valamihez kötjük magunkat, ami függővé, rabszolgává tesz minket?"

Talán pont emiatt találták meg egymást a közönségükkel ilyen gyorsan. Ezt látva a világhírű producer, Simon Cowell is szerződést kötött velük, aki előtte például a One Direction nevű brit fiúbandát menedzselte.

Európa újra rockzenétől hangos

2021-ben, az akkor már meghatározó zenekarnak számító Måneskin megnyerte a sanremói dalfesztivált a Zitti E Buoni című dalukkal, aminek köszönhetően ők képviselhették Olaszországot az Eurovízión.

Az olasz rock legenda, Manuel Agnelli - aki a banda mentora volt az X-Faktor alatt - így nyilatkozott róluk a sanremói győzelem után:

„A Måneskin felébresztette az emberek érzelmeit, szabadon lehettek önmaguk: egy olyan korban, amely alkalmazkodásra kényszerít, nem voltak hajlandóak alkalmazkodni."

eurovisionworld.com

Az Eurovíziós Dalfesztivál előtt gyakorlatilag az összes jelentősebb fogadóiroda őket tartotta a legesélyesebbnek.

A nemzeti zsűrik pontszámai alapján mégis csak a negyedik helyet foglalták el a rangsorban, de a közönség pontjaival kiegészítve 31 év után újra olasz előadó emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

A győzelem utáni órákban szabályosan felrobbant a közösségi média, mindenki a Måneskin-ről beszélt, gyakorlatilag pár napon belül világsztárok lettek.

A cikk megírásának pillanatáig több mint 62 milliószor hallgatták meg a Zitti E Buoni című dalukat a Spotify-on, de a gyorsan jött hírnév a régebbi dalaikat is a toplisták élmezőnyébe lőtte. A világhírnév mellé egyből egy jelentősebb botrány is társult, mivel Damiano a verseny alatti bejátszó során egy félreérthető mozdulattal hajolt az asztal alá és sokan úgy gondolták, hogy egy csík kokaint szívott fel.

A sértődött énekes tagadta a vádakat, a show után egyből drogtesztet csináltatott, amiből kiderült, hogy nem volt kábítószer a vérében.

Hogyan tovább?

Azt nevezhetjük természetes dolognak, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala világhírnévre tesz szert, ezeknek a slágereknek a lejárati dátuma viszont sokszor napokban mérhető.

A Måneskin sikerev – főleg a közösségi média hype-nak köszönhetően – tartósabbnak mutatkozik, a hosszútávú ismertéghez azonban további slágereket kell írniuk, amelyek valódi ikonná emelik ezt az egyébként borzasztó szimpatikus csapatot.

Az ismertség, a stílus, a menedzsment és a tehetség már megvan, a többi már csak rajtuk és a szerencsén múlik.

Szerző: Bódis Tamás

A figyelmetekbe ajánljuk