A fájdalmat van, aki megpróbálja elnyomni, ám szerencsésebb megélni és elfogadni.
A pszichológia szerint nem szerencsés, ha elnyomjuk a fájdalmat, amit érezni szeretnénk, mivel így születnek a megkeseredett emberek. A fájdalom átélése, megélése jobb emberré tehet minket. Ennek felismerése hozzájárulhat a személyiség növekedéséhez.
Gay Hubbard és Maria L. Boccia szakemberek szerint a legjobb, ha úgy látjuk, hogy nem vagyunk egyenlők a fájdalommal. Az életünk több, mint a fájdalom érzése, ami időközben jön és megy, megszűnik és mi tovább élünk.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy szenvedni jó és élvezetes. A szenvedés az élet része, hozzájárul ahhoz, aki vagyunk, ehhez nem kell élveznünk.
Az életben segíthet bennünket, hogy felismerjük, nem vagyunk egyenlők fájdalmunkkal, ha észrevesszük a jó dolgokat is. Ezeket egy hálanaplóban vezethetjük. Tegyük fel minden nap magunknak a kérdést: minek adhatok hálát ma?
Legyünk hálásak azért, ami a fájdalom árán jött létre. Keressük meg a pozitív hozadékát. Ez nem azt jelenti, hogy szeretjük a fájdalmat, vagy keresni fogjuk a jövőben, hanem hogy képesek vagyunk másképp is értelmezni.
Ahhoz, hogy továbblépjünk, ne kérdezzük folyton azt, hogy miért történt az, ami. Inkább arra fókuszáljunk, kivé válunk a tapasztalás által.
Amennyiben folyamatosan fájdalmat élünk át egy olyan helyzetben, amin tudunk változtatni, akkor változtassunk. Állítsuk le a minket romboló kapcsolatokat, érzelmeket, viselkedéseket.
Ne keressük folyton a fájdalom okozóját. Előfordulhat, hogy egy helyzet okozta a fájdalmat, nem egy személy. Ne hibáztassuk magunkat, ha nincs, akit okolni.
Jusson eszünkbe az is, hogy a fájdalom nem az alkalmatlanság, szeretetlenség vagy értéktelenség jelzője. Nem bizonyítja senki bűnösségét önmagában.
A fájdalom velünk maradhat egy nagy gyász esetén például. Előfordulhat, hogy valamelyest örökké része lesz életünknek. Ezzel nincs semmi gond, mivel nem határoz meg minket, ez csak egy érzés, amit átélünk.
(Forrás: Psychology Today)
