Bár egytől egyig igazi ínyencségnek számítanak, amennyiben rosszul készítjük el őket, akár az utolsó vacsoránk is lehetnek.
Manióka
Fotó: Shutterstock
A trópusi gyökérzöldséget általában a tápióka elkészítéséhez használják, ám nyersen fogyasztva halálos lehet. A manióka ugyanis cianidot tartalmaz, éppen ezért kiemelten fontos a megfelelő elkészítése. Az édes maniókát elég csak megfőzni, a keserű változatát azonban először le kell reszelni, majd be kell áztatni – csak ezután lehet megfőzni, mivel így csökken benne a cianid mennyisége.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a manióka okozta mérgezés évente több mint 200 ember halálát okozza, emellett pedig több ezren maradandó egészségkárosodást szenvednek a cianidmérgezés miatt.
Ez is érdekelhet! A világ legmérgezőbb gyümölcse kísértetiesen hasonlít az almára
Fugu
Fotó: Shutterstock
A gömbhallal, azaz a fuguval főleg Japánban találkozhatunk. Az étel annyira veszélyes, hogy szállítás előtt a séfeknek elő kell készíteniük: először megszabadulnak a szemétől, agyától, petefészkétől, májától és beleitől, mivel ezekben egy tetrodoxin nevű idegméreg található, ami a cianidnál 1200-szor halálosabb. Egyetlen fugu annyi mérget tartalmaz, ami elegendő 30 felnőtt halálához. Ha csak egy apró darabot fogyasztunk belőle, az napokon belül légzésbénulást okozhat. Éppen ezért csak profi séfekre szabad bízni az elkészítését, akik évekig tanulják a helyes technikát.
A tokiói közegészségügyi hivatal szerint évente több tucat ember betegszik meg a fugu nem megfelelő elkészítése miatt, de csak néhányan halnak meg közülük.
Ajánljuk figyelmedbe! Ezt a 2 népszerű ételt csak mi, magyarok esszük
Gyilkos galóca
Fotó: Shutterstock
A világ legveszélyesebb ételek listája nem lenne teljes legalább egy gombafaj nélkül. Az Európában őshonos gyilkos galóca invazív fajként terjedt el a világon. Nagyon hasonlít az erdei csiperkére, így könnyű összetéveszteni a kettőt. A gyilkos galóca rendkívül mérgező, ráadásul a főzés során a hő nem képes elpusztítani a benne lévő toxinokat. A tünetek az elfogyasztást követő 6-12 órában jelentkeznek: hányingert, hányást, hasmenést tapasztalhatunk. Súlyosabb esetben napokon belül máj- és veseelégtelenség alakulhat ki, ami halálhoz vezethet.
A szakértők szerint nehéz megmondani a gyilkos galóca okozta halálesetek számát világszerte, mivel a sürgősségi osztályok nem jelentik az eseteket. Évente azonban akár 100 is lehet.
Forrás: LiveScience