Sir Michael Gambon
Fotó: Getty Images

Dumbledore-ként imádtuk, de több volt annál – 5 film Sir Michael Gambontól

Szeptember 28-án, 82 éves korában elhunyt Sir Michael Gambon. Összesen hat Harry Potter-filmben formálta meg az varázslóvilág egyik legfontosabb karakterét, Dumbledore professzort – erről a szerepéről ismeri legtöbbünk. Emellett azonban számos más, nagy sikerű filmalkotásban is tündökölt hat évtizedet felölelő karrierje során. Ezek közül gyűjtöttünk össze most pár fontosabbat.


Édes vízi élet (2004)

Wes Anderson pályafutásának korai éveihez tartozik ez a film, a rá jellemző középre igazított képi világ és színészeinek teátrális játéka azonban már itt is tetten érhető. A vígjáték Steve Zissou (Bill Murray) és tengerkutató legénységének kalandos útja körül forog. A kapitány célja pedig nem más, mint a társát megölő jaguárcápa becserkészése. Zissou dokumentumfilmet is forgat a nagy vadászatról. Ennek a produkciónak a producerét, Oseary Drakoulias-t alakítja Gambon.

Ezt is nézd meg! Így még nem láttad a Grand Budapest Hotelt!

Gosford Park (2001)

Ez a kosztümös, komikus elemekkel tarkított krimitörténet az 1930-as évekbe kalauzol vissza bennünket. Az összegyűlt, arisztokratákból álló baráti társaság beszélgetése egy kis idő után vitába, később pedig a házigazda meggyilkollásába csap át. Sir Michael Gambon általában mellékszerepeket játszott el, ebben a filmben viszont kivételesen övé volt a főszerep.

Az Álmosvölgy legendája (1999)

Tim Burton és Johnny Depp párosa sokszor feltűnt a mozivásznon. Ebben – az amerikai rendezőre egyébként is jellemző – sötét hangulatú misztikus thrillerben Álmosvölgy helyének szelleme szolgáltatja az atmoszférát. Erre a mesebeli, rejtélyekkel teli varázslatos tájra érkezik a Depp által megformált Ichabod Crane felügyelő. Mindezt azért, hogy kivizsgálja és felkutassa az ott történt három különös gyilkosság körülményeit. A három áldozat egyikét alakítja a brit színész, akit a filmben épp a nyomozó szeme láttára ölnek meg.

Ugye, hogy a leírtak alapján eszünkbe juthat Harry Potter és a Roxfort világa? Hogyha ahhoz az univerzumhoz közeli filmet keresünk, az Álmosvölgy legendája biztosan izgalmas választás lesz.

Ez is érdekes lehet számodra: A Harry Potter-filmek Hagridje olyat tett a forgatások alatt, amit még soha

Magánórák (1994)

A megkeseredett, mogorva tanár egy angol bentlakásos iskolában tanít görögöt és latint. A diákjai utálják, zsarnoknak tartják. Megromlott egészségi állapota után felesége is elhagyja. Ekkor dönt amellett, hogy megváltoztatja hozzáállását és ezzel együtt elromlott életének folyását is. Mély brit dráma, amelyben a szigetország színjátszásában elismert Sir Michael Gambon mellékszínészként tűnik fel.

A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője (1989)

A cím igazából össze is foglalja a film lényegét. A helyi gengszterfőnök (tolvaj) jól menő francia luxusétterme adja a helyszínt. Az evés-ivás megszállottjaként nem foglalkozik a férfi a feleségével, aki egy könyvkereskedő karjaiban találja meg a biztonságot és a szeretetet (szerető). Mindeközben pedig a főszakács készíti a fogásokat, amíg ki nem sül valami a bonyodalmakból. Gambon egy erőszakos, bosszúálló férfit alakít, aki a film során számos szörnyűséget követ el, míg végül a felesége fejbe lövi, amiért megölte a szeretőjét. Gambon alakítása lényeges szerepet játszott a film kritikai és pénzügyi sikerében.

A figyelmetekbe ajánljuk