A férfiruhába öltözött magyar bérgyilkosnő – Pipás Pista története

Annak érdekében, hogy a film után ne maradjanak kérdéseink, érdemes ismerni Pipás Pista igaz történetét. Alakját máig mendemondák, túlzások és ellentmondásos történetek veszik körül. Pipást nevezték kegyetlen bérgyilkosnak, asszonyok bosszúállójának, férfiruhás hóhérasszonynak, a tanyavilág rémének és tragikus sorsú nőnek is. Ami biztos, hogy a Rieger Pálné Fődi Viktória két ember megölése miatt került bíróság elé, és az 1930-as évek elején egész Szeged ettől az ügytől volt hangos.

Fődi Viktória történetének helyszíne a Szeged környéki tanyavilág, Átokháza vidéke, amelyet ma Ásotthalom környékeként ismerünk. A 20. század első évtizedeiben, az első világháborút követően ez a világ a nélkülözésről, a kemény fizikai munkáról, az elszigeteltségről és a zárt közösségi viszonyokról szólt. Ebben a közegben látott napvilágot Fődi Viktória, feltehetően 1886-ban, bár a pontos dátumot később ő maga sem tudta megmondani, amikor a per során erről kérdezték.

Gyerekkorának sok sötét részletéről lehet olvasni, ám ezek egy része bizonytalan. Több forrás emlegeti, hogy alkoholista apja verhette és szexuálisan bántalmazhatta, akárcsak egyik munkaadója, de a peranyagok alapján ezeket kevés biztos bizonyíték támasztja alá. A képet tovább színezi Szabó László 1968-ban megjelent könyve, a Bűnügyi múzeum, amely azt feltételezi, hogy Fődi éppen a környezetében meghatározó, bántalmazó férfiak miatt gyűlöletet érezhetett az egész nemmel szemben, amely motivációt adhatott neki a későbbi gyilkosságokhoz is.

Amit szinte mindenhol említenek, az az, hogy Fődi szegénységben nőtt fel és családja anyagi nehézségei miatt már 13 évesen munkába állt, majd 17 évesen a nála több mint 30 évvel idősebb Rieger Pál felesége lett. Saját vallomása szerint hat gyermekük született, akik közül egy maradt életben. Riegernek korábbi házasságából is voltak gyermekei. A már akkor is férfiasan viselkedő Fődi saját vallomása szerint sosem lelt örömöt a házaséletben.

Fődi az 1910-es években hagyta el férjét, akivel nem bontották fel a frigyet. Egyes beszámolók szerint a nő azért döntött így, mert Rieger is erőszakosan bánt vele, míg mások szerint egyszerűen csak szabadságra vágyott. Ekkor kezdett Pipás Pistaként hivatkozni magára, mivel sokszor pipával a szájában lehetett látni. A környéken élők férfiruhát hordó, káromkodó, rendkívül nagy fizikai erővel rendelkező nőként ismerték, aki bérét kocsmákban itta el. Bár főként napszámos munkákból kereste kenyerét, alkalomadtán fuvarosként is tevékenykedett, és előfordult, hogy egy bizonyos Fliber Józseffel együtt rengeteg árut csempésztek Szabadkáról Szegedre.

Az időnként Pipás Viktor néven is emlegetett nőt meglepő módon elfogadta az előítéletektől nem mentes tanyavilág, és nem bolygatta nemi identitását sem, annak ellenére, hogy mindenki tudta, valójában mit rejt a ruhája. Hozzá kell tenni, hogy nem mindig öltözködött férfiasan: egyes források szerint sokszor előfordult, hogy a haját eltakaró kucsmában és kék férfizakóban ment piacra, de alulra szoknyát húzott, akárcsak az asszonyok. Emellett akadnak olyan anekdoták is, melyek szerint Fődi Viktóriát rendszeresen látogatták a Monarchia idején a környéken elszállásolt hadifoglyok is, mivel a nő prostitúcióval egészítette ki jövedelmét.

Nemi identitása nem egészen tisztázott. Bár sok médium kissé túlzóan transznemű sorozatgyilkosként írja le, Pipás saját elmondása szerint azért öltözött férfinak, mert így könnyebben kapott napszámosmunkát, és jobb fizetségre is számíthatott. A törvényszéki orvosi szakvélemény is azt írta róla, hogy „kellően meg tudta indokolni”, miért öltött férfiruhákat.

A férfiakhoz és nőkhöz fűződő viszonyáról csak töredékes, gyakran egymásnak ellentmondó adatok maradtak fenn. Egy vallomásában az szerepelt, hogy „nagyobb gusztusa volt a nőkhöz a férfiakkal szemben”, de azt is hozzátette, hogy férjén kívül senkivel sem volt testi kapcsolata. Ezekre a részletekre épített Goldberg filmje is.

Egy érdekes anekdota is fennmaradt a témában: Ember Judit kutatásaiból az derült ki, hogy Pipásnak sikerült egy helyi asszonyt, Császár Marcsát meggyőzni férje megölésének helyességéről, és már az együttélés is szóba került köztük. Ám amint az asszony számára világossá vált Pipás valós biológiai neme, közölte vele, hogy nem alkalmas a közös életre és férje meggyilkolásának ötletét is elvetette. Érdekes adalék a történetéhez, hogy az előbb említett részlettel a hatóságok egyáltalán nem foglalkoztak. Ennek oka az lehetett, hogy pár évvel korábban csengett le a tiszazugi méregkeverő asszonyok esete, így a hatóságok a lehető leggyorsabban le akarták zárni a több ponton hasonló ügyet.

Pipás Pistáról már életében is keringtek történetek. A dél-alföldi tanyavilágban állítólag asszonyok fenyegették vele erőszakos vagy részeges férjüket, mondván:

A bíróság végül két gyilkosságot bizonyított rá, de egyes források szerint valójában akár 30 férfi megöléséért is felelős lehetett. Első áldozata Börcsök István volt, aki a világháborúban is szolgált. Pipással 1916-ban ismerkedett meg ivászat közben. A férfi pár évvel később felajánlotta neki, hogy költözzön családja farmjára, cserébe csak annyit kért, hogy végezze el a házimunkát és vigyázzon az állatokra.

Pipás vallomása szerint Börcsök meggyilkolására saját felesége kérte fel, miután a családapa rendszeresen leitta magát és előfordult, hogy fegyverrel fenyegette Börcsöknét. A bérgyilkos vallomásában úgy fogalmazott, hogy a feleség ötlete volt az öngyilkosságnak álcázott bűntett is, ám tettestársát már ő maga kérte fel. A munkanélküli, pénz szűkében lévő Vecsernyés János egyből elfogadta a busás jutalmat ígérő Pipás ajánlatát. Börcsök erőszakos természetét jól bizonyítja, hogy fia, Imre is bűnrészessé vált.

A gyilkosság éjjelén véletlenül felverték az állatokat, mire a hangzavarra Börcsök István kiment megnézni, mi történhetett. Ekkor keveredett dulakodásba Vecsernyéssel, majd Riegerné egy kötéllel megfojtotta. Testét a házba vitték, felakasztották egy gerendára, ám a feleség kérésére inkább áthelyezték a kamrába, és úgy rendezték be a helyszínt, mintha öngyilkosság történt volna. Ezt követően Pipás még egy ideig Börcsökéknél lakott, ám az asszony megelégelte, hogy nem dolgozik és feketén eladja állatait, így elküldte őt.

A második gyilkosságra 1922-ben került sor. Az áldozat Dobák Antal volt, akinek felesége a források szerint azért akart megszabadulni tőle, mert a háborúból hazatérve sokat ivott, mulatozott, és elherdálta a család javait. Érdekes részlet, hogy a mulatságokon állítólag maga Pipás is jelen volt, aki tamburán játszott. A gyilkosságért búzát, sonkát és fejenként 28 liter bort ajánlott fel Pipásnak, a lányának udvarló Császár Józsefnek, valamint Császár sógorának, Bende Istvánnak. A végzetes estén Bende és Császár Dobákék konyhájában rejtőztek el, majd amikor a családfő hazaért, azonnal rátámadtak. Nyakára kötelet húztak és átvonszolták egy másik szobába, ahol már Pipás várt rá. Hárman gerendára akasztották, miközben Dobákné végig a bejáratnál állt, hogy férje véletlenül se tudjon megszökni. Ezután a kamrába hurcolták, újból felakasztották, és úgy intézték, hogy a helyszín ezúttal is öngyilkosságot sugalljon.

A módszer tehát mindkét esetben ugyanarra épült: az áldozatok halálát öngyilkosságnak láttatták. Éppen ez magyarázza, hogy a bűntettek éveken át senkiben sem keltettek gyanút.

Pipás lebukásához végül egy családi veszekedés kellett. 1932 nyarán a hatóságokat egy hangos perpatvarhoz hívták ki. Németh Veron és párja, Vér József a férfi háza előtt veszekedtek, mire a csendőrök hazakísérték a feldúlt asszonyt. Az út során elmondta, hogy Vértől úgy tudja, Dobák Antal évekkel korábbi halálát valójában Pipás Pista okozta, a feleség közreműködésével. Németh Veron hozzátette, hogy Vér korábbi felesége, Tombácz Piros – aki egyben Dobák Antal lánya – azzal fenyegette a férfit, hogy apja sorsára juthat, ha nem vigyáz magára.

A vizsgálat Pintér Ferenc nyomozó vezetésével indult meg: kihallgatták Vér Józsefet és Tombácz Pirost is, valamint a szóba jöhető, lehetséges tanúkat. Hamar kiderült, hogy Börcsök István 1919-es öngyilkossága is Pipás Pista lelkén szárad. A csendőrség két hónap alatt felkutatta a tettestársakat, így 1932 júliusára Pipás Pistával együtt elfogtak minden gyanúsítottat. Bár Riegerné igyekezett kisebbíteni szerepét a gyilkosságokban, a bűntársak beismerései egyértelműen őt nevezték meg a bűncselekmények fő elkövetőjének.

Végül exhumálták Dobák holttestét. A vizsgálat során sérüléseket találtak, de azok alapján nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy öngyilkosság vagy idegenkezű akasztás történt. Börcsök esetében sem volt egyszerű dolguk, mert halálát annak idején nem dokumentálták megfelelően, de a vallomások és a tanúbeszámolók végül elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy a két ügyet össze tudják kapcsolni. A helyzetet tovább nehezítette, hogy Pipás nem tudott írni és olvasni, ezért a vallomásait csak ujjlenyomattal és egy kereszttel hitelesítette. A hatóságokhoz később névtelen levelek is érkeztek, amelyek újabb gyilkosságokkal és tanyák felgyújtásával vádolták Pipást. Ezeket azonban nem sikerült bizonyítaniuk, így végül két emberölés miatt állították bíróság elé Pipás Pistát.

Az 1933-as per igazi tömegeseménnyé vált Szegeden. A Délmagyarország tudósításai szerint a tárgyalóterem zsúfolásig megtelt, a folyosókon tömeg állt, az utcán pedig sokan várakoztak azért, hogy láthassák a vádlottakat. A lap egyik riportja szinte színházi jelenetként örökítette meg az ítélethirdetést.

A másodfokú tárgyalást is hatalmas érdeklődés kísérte. A vádlottak között Pipás Pistának külön helye volt, már csak azért is, mert alakja addigra messze túlnőtt a konkrét bűnügyön. A személyi adatok felvételekor elhangzott párbeszéd sokat megmutat abból, hogyan látta önmagát és hogyan látta őt a bíróság.

Ez a néhány mondat szinte összesűríti az egész ügy különösségét. A bíróság hivatalos néven szólította, a közvélemény azonban Pipás Pistát akarta látni, ő pedig egyetlen rövid mondattal mindkettőt elfogadta.

A bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette Riegerné büntetlen előéletét, részbeni beismerését és azt, hogy a bűncselekmények óta hosszú idő telt el. A súlyosító körülmények azonban erősebbnek bizonyultak. A bírói indoklásban helyet kapott a kegyetlenség mértéke, a nagyfokú lelki durvaság, az anyagi érdek és az, hogy másokat is bevont a gyilkosságokba.

Dobák Antalné életfogytig tartó fegyházat kapott, Börcsök Istvánné 15 évet, Börcsök Imre 2 évet, Bende István és Császár József 15-15 évet, Vecsernyés János pedig 6 évet.

Másodfokon, 1933 áprilisában a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta Pipás Pista halálos ítéletét, több tettestárs büntetését pedig súlyosította. Pipás továbbra is tagadta a Dobák-gyilkosságban betöltött szerepét. Az utolsó szó jogán elhangzott mondata is erről szólt: „A Börcsököt nem is tagadom, de a Dobákot igen.”

A védelem elmeorvosi vizsgálatot is kért, azt állítva, hogy Pipás Pista elmebeteg, és nem tekinthető teljesen beszámíthatónak. A törvényszéki orvosszakértő azonban ennek ellenkezőjét állapította meg. A szakvélemény szerint nem szenvedett olyan elmezavarban vagy öntudatlanságban, amely kizárta volna szabad elhatározási képességét. A jelentés még azt is hangsúlyozta, hogy az asszony a kérdésekre összefüggően válaszol, emlékezete megfelelő, és a bűncselekmények jelentőségét is képes felfogni.

A történet egyik legkülönösebb mellékszereplője Thaly Ida okleveles tanítóképző-intézeti tanár volt. A Csillagbörtönben bibliaórákat tartott a raboknak, és a halálra ítélt Rieger Pálné ügyében levelet írt a Kúria elnökéhez, illetve a Kúria közvetítésével Horthy Miklós kormányzóhoz. Thaly Ida nem szenzációként közelített Pipás Pistához. Levelében azt írta, hogy eleinte szándékosan kerülte a celláját.

Ezután bibliaórákat tartottak a cellájában, majd négyszemközt is beszélgettek. Thaly Ida arról írt, hogy a sajtó által megátalkodottnak bemutatott nő a vallásos beszélgetések során megtört.

A levél Pipás saját bevallását is idézi: „Most látom, hogy én őrült voltam, az eszem kellett, hogy elmenjen, hogy ilyeneket véghezvittem! Miért nem tetszett akkor mellettem állni és a karomat megfogni? Hívtak itt, a börtönben templomba, de hát mehetek én a templomba, Isten elé?”

Majd egy másik mondatban már nem a legenda, hanem az életéért könyörgő ember szólal meg: „Tetszik látni, ilyenkor nem félek még attól sem, ha halálra ítélnek, de amikor magam vagyok, akkor úgy szeretnék még élni, s jobbá lenni.”

Thaly Ida azonban közvetlenül nem kért kegyelmet. Inkább azt próbálta bebizonyítani, hogy a vádlott valóban megbánta tettét. Hogy levelének mekkora szerepe volt a kormányzó későbbi döntésében, azt nem lehet biztosan tudni.

A kegyelmi tanács fennmaradt indoklása szerint enyhítő szempont volt, hogy a gyilkosságok óta 10, illetve 13 év telt el, az ötlet pedig egyik esetben sem Pipástól származott, és a meggyilkolt férfiak feleségei által tett anyagi ígéretek a vagyontalan, szegénysorban élő vádlott számára csábítóan hathattak.

Rieger Pálné Fődi Viktória végül 1940. október 10-én halt meg a Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogházban.

A Pipás cselekménye már a börtönben töltött időtől veszi fel a tanyavilág bérgyilkosának történetét. Egészen pontosan onnantól, hogy Pipást (Török-Illyés Orsolya) áthelyezik a börtön női részlegére, miután kiderül, hogy a férfinek hitt bérgyilkos valójában nő. Közben megismerkedünk Irma (Stork Natasa) hátterével is, akit Thaly Ida személye inspirálhatott. A még hajadon nő a református lelkész (Terhes Sándor) lánya is egyben, aki édesanyja halála után nem tud dűlőre jutni életével. Agorafóbiában szenved, még az otthonát sem hagyja el. Ez láthatóan bosszantja a csalódott apát, aki igyekszik a köztiszteletben álló család jó hírét kelteni, és minél előbb férjhez adni lányát. Erre érkezik is egy jelölt Mózes (Fehér Balázs Benő) személyében, és úgy tűnik, a fiatalok közt szerelem szövődik.

Ezt követően Pipás történetéből több, már ismert részletet láthatunk: Irma valóban foglalkozni kezd vele, írni és olvasni tanítja, célja pedig a helyi református közösség még nagyobb elismerésének megszerzése. Eleinte csak formális kapcsolat alakul ki köztük, legalábbis Irma részéről, aki maga is tudja, mekkora jelentősége lenne, ha elmondhatná: ő térítette meg a tanyavilág rettegett férjgyilkosát. Pipás részéről azonban már a kezdetektől egyértelmű, hogy inkább társat lát Irmában, mintsem tanítót.

Ennek oka, hogy bár a lelkész lánya tudja, hogy egy rabbal van dolga, Pipás előéletét szinte egyáltalán nem ismeri. Nem úgy viszonyul hozzá, mint egy hidegvérű bérgyilkoshoz, aki férfiruhában léhűtő férjeket tesz el láb alól, egyszerűen saját érdekeit helyezi előtérbe. Ez rokonszenvet ébreszt Pipásban, hiszen mindenki mással, aki korábban sötét múltja miatt ítélte meg, erőszakosan bánt vagy szóra sem méltatta. A játékidő első fél órájában egyáltalán nem mond semmit, első mondata is rögtön Irmához kapcsolódik. Az őt kísérő őrtől ezt kérdezi:

Férfiakhoz mérhető ereje és erőszakos természete már ebben az első pár képkockában megmutatkozik. Egy felé közeledő férfit gond nélkül arrébb lök, illetve akkor is védekezni próbál, amikor a börtön fürdőjében kiderül biológiai neme, és rabtársai egyből nekiesnek. A cselekmény Pipás áthelyezése után utalást tesz hírnevére: egyik női rabtársa megjegyzi, hogy nem hiszi el, hogy valóban őt látja, majd hozzáteszi, hogy édesanyja kiskorában mindig azzal ijesztgette, hogy „ha nem vigyáz, érte is eljön a Pipás”. Miután Riegerné nem válaszol neki, dulakodás kezdődik, Pipás pedig kinyomja a nő szemét a többiek előtt. Így kerül magánzárkába, majd nagy meglepetésére Irma állandó látogatója lesz.

Irma idővel az újságokból megismeri az átokházi rém tetteit, ám mindezt teljesen figyelmen kívül hagyja, és csak azt a – saját szemében férfit, néha nőt – látja, aki elfogadja őt úgy, ahogy van. Másokkal ellentétben Pipás nem várja el tőle, hogy hagyja el a házat, sőt, egyik alkalommal meg is kérdezi tőle, hogy „minek szenvedteti magát”, egy másik jelenetben pedig elrejti azt a párnát a lelkész elől, amelyre véletlenül Irma vére került, amikor ott ült.

Irma egy személyes jelenetben beismeri, hogy ő maga is gyilkos, mert édesanyja belehalt a szülésbe. Ezzel valószínűleg azt akarja elérni, hogy Pipás ne érezze magát egyedül, bár a néző jól tudja, hogy ez részéről egy kegyes hazugság volt. A film elején a lelkész szájából elhangzik, hogy Irma még kamaszkorában vesztette el édesanyját. Mindenesetre Pipás erről nem tud, így csak annyit felel Irmának, hogy nem hibáztathatja magát ezért. A lelkész lánya szintén együttérzéséről biztosítja a bérgyilkost, kiemelve, hogy áldozatai erőszakos emberek voltak.

Később az Irma körüli szereplőknek is egyértelművé válik a közte és Pipás közt szövődő szerelem. Az ártatlan, szerencsétlen sorsú Irma tőle szokatlan dolgokat tesz, dohányt és pipát csempész be a börtönbe, mindenkivel szemben megvédi a férfiruhás gyilkost és egyre kevesebb időt tölt Mózessel. Közben Pipás szemlélete is megváltozik.

Az elítélt gyilkos felismeri, hogy a börtön falain kívül csak egy szökevény, és nem találkozhatna úgy Irmával, ahogyan eddig.

Bár Pipás legendáját ismerve tudjuk, hogy Thaly Ida inkább személyes véleményét akarta megosztani Horthy Miklóssal, és közvetlenül sosem kérelmezte, hogy kegyelmezzenek meg neki, Goldberg filmjében Irma éppen ezt próbálja elérni. Ezért azonban nagy árat fizet: végleg meg kell szakítania a kapcsolatot Pipással. Irma döntésében megmutatkozik a bérgyilkos iránt érzett feltétel nélküli szeretete: saját szabadságával fizet Pipás kegyelméért.

Bár a cím és a teljes Pipás-legenda ismeretében könnyű lenne azt feltételezni, hogy egy izgalmas, részletes bemutatót kapunk a tanyavilág rettegett gyilkosáról, már az előzetesben egyértelművé válik, hogy a rendező egészen más oldalról szerette volna megközelíteni Pipás Pista történetét. A film első képkockáiban megjelenik az „Igaz történet alapján” felirat, ám a produkcióban bőven akadnak fiktív, kiszínezett részletek.

Napjainkban megkerülhetetlen téma a szexuális kisebbségek kérdése, a film történetét ismerve pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a rendező az eredeti legendát felhasználva akarhatta a középpontba helyezni a témát. Amint az a filmhu interjújából kiderül, valójában nem erről van szó: Goldberg úgy fogalmazott, hogy a kérdésfelvetés volt a célja, és bemutatni azt, hogy Pipás valójában férfiruhákban érzi igazán jól magát. Szerinte a film kulcstémája valójában nem a nemi identitás.

Ezzel szemben a bérgyilkos gyerekkoráról és bűntetteiről gyakorlatilag csak az újságcikkek árulkodnak, amelyeket Irma olvas, illetve egy jelenet, amiben az látható, ahogy Pipás egy felakasztott férfi mellett áll, és felborít egy vödröt. Nem derül ki pontosan, milyen motivációi lehettek, hogyan és kikkel végzett, pedig mindez kiváló filmalapanyag lehetne, amelyből természetesen kihagyhatatlan az a tény, hogy Pipás férfiruhában követte el a gyilkosságokat. Hasonló kritika merülhet fel a nézőben a Pipás láttán, mint ami Emerald Fennell 2026-os Üvöltő szelek feldolgozásával kapcsolatban is előkerült: az eredeti történet kiforgatása helyett akár egy teljesen másik forgatókönyvet is lehetett volna írni. Fennell erre úgy reagált, hogy szerinte nincs olyan adaptáció, ami mindenkinek elnyerné a tetszését, és ez igazából így is van jól.

A címadó Török-Illyés Orsolya karaktere így szinte háttérbe szorul, ellenben jóval többet tudunk meg Irmáról. A vele kapcsolatos információk nagy része kitalált elem lehet, Thaly Idáról ugyanis még kevesebbet tudni, mint Pipásról. Nevét szinte csak az ügy kapcsán említik, bár ez nem meglepő annak tudatában, hogy magáról Pipásról is kevés, egymásnak ellentmondó részlet maradt fenn. Így majdnem elkerülhetetlen, hogy aki Pipás alakjához nyúl, az valamilyen szinten kiegészíti vagy megváltoztatja az eredeti történetet. Goldberg egyébként az interjúban arról is beszélt, hogy eredetileg a tanítószál a történetnek csak egy kis szeletét adta volna.

A produkció egyik legerősebb eleme a részletgazdagság. A nézőnek gyakorlatilag ideje sem marad levenni a tekintetét a vászonról, hiszen ezek az apróságok akkor értelmüket vesztenék. Ilyen a film talán leglátványosabb jelenete, amely egyben keretet ad az egésznek. A film elején Irmát egyedül láthatjuk egy csónakban, a Tiszán, majd a közepén már Pipással együtt ülnek ott és megkezdődik a tiszavirágzás. A rendező saját elmondása szerint ez a csónak jelentette számukra a „lelki menekülést”, mivel fizikailag egyikük sem volt képes kiszabadulni „saját börtönéből”. Ilyen részlet az is, hogy Irma csokitortát kér szülinapjára, majd később azt látjuk, ahogy Pipás is egy ilyen desszertet eszik a rácsok mögött, vagy hogy Irma apja megkérdezi a lányától, hogy hová tűnt a pipája, a következő jelenetben pedig már az látszik, ahogy Pipás azt szívja. Szintén figyelemreméltó a véres párnahuzat motívuma, amelyet azzal a pillanattal kapcsolhatunk össze, amikor Irma számára először rokonszenvessé vált tanítványa. A Pipás végén látjuk, ahogy Riegerné egy mintát hímez közvetlenül a foltra, majd a döntése súlyától összeroskadó Irma ezt öleli magához.

A filmdrámában egyébként időnként látható egy-két megbotránkoztató vagy tabudöntögető képkocka, de nem annyi, mint amit egy ilyen igaz történet ismeretében várnánk. A rabok és őrök dulakodása, az akasztásos jelenet és ahogy Pipás női cellatársával bánt adják a leghátborzongatóbb részeket. Egy másik jelenetben ismét közel kerülünk a brutalitáshoz, amely végül nem következik be. Pipás egy tükördarabot tart magánál, amikor pedig Mózes egyedül látogatja meg a börtönben, látszik, ahogy magához veszi az éles tárgyat. A vőlegény sértetlenül távozik.

Mindenesetre érdekes belegondolni, hogy a bérgyilkos egy olyan helyzet közepén találja magát, amely az egész pályafutását elindította: adódik egy nő, akinek udvarlója útban van, Pipás pedig éppen egy ilyen nőbe szeret bele.

A Pipás 2026. április 9-én debütált a mozikban.

(Medium, Egyperces Krimi, SzegediLap, Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat, Újkor.hu, Daily News Hungary)