A magyar sorozatgyilkos, aki „vámpírként” vált világhírűvé
A 20. század eleji Magyarországon gyorsan változott a világ. Az Osztrák–Magyar Monarchia recsegett-ropogott, a kontinens a háború felé sodródott, miközben a mindennapi élet nyugalma mögött egészen másfajta borzalmak zajlottak. Egy Budapesthez közeli településen, Cinkotán ugyanis éveken át észrevétlenül tevékenykedett egy férfi, akit később Európa egyik legkorábbi sorozatgyilkosaként tartottak számon. Kiss Béla neve mára összeforrt a „cinkotai vámpír” legendájával.
Kiss Béla 1877-ben született, a történeti források szerint a Monarchia területén, Budapest közelében. Nem maradtak fenn beszámolók bántalmazó családi háttérről, kegyetlen gyermekkori viselkedésről vagy olyan mozzanatokról, amelyek előre jelezték volna későbbi tetteit. Felnőttként bádogosként dolgozott, bérelt házban élt, és a környezete megbízható, dolgos iparosként ismerte. A források egybehangzóan úgy írják le, mint jó megjelenésű, intelligens, társaságkedvelő férfit, aki szeretett mulatni, és akinek könnyedén ment a társalgás. Magas termete, világos haja, kék szeme és jellegzetes bajusza kifejezetten vonzóvá tette a korabeli nők szemében.
Magánélete azonban ellentmondásokkal volt teli. Egyes beszámolók szerint kétszer nősült, más források csak egyetlen házasságot említenek. Ami biztosabbnak tűnik, hogy 1912-ben feleségül vett egy nála jóval fiatalabb nőt, aki rövid időn belül eltűnt szeretőjével együtt. Kiss a külvilág felé azt állította, hogy a pár Amerikába szökött, valójában azonban mindkettőjüket megfojtotta.
Ezt követően látszólag visszatért az agglegényélethez. Házvezetőnőt alkalmazott, miközben levelezés útján ismerkedett nőkkel szerte az országban. Apróhirdetésekben, álnéven – gyakran özvegynek kiadva magát – keresett feleséget. A nők többsége nem helybéli volt, ami megkönnyítette, hogy eltűnésük ne keltsen azonnal gyanút. Kiss módszeresen válogatott: leveleiből kiderül, hogy elsősorban vagyonos, családi kapcsolatokkal alig rendelkező nőket keresett. Sokukat jelentős összegek átutalására vette rá az ígért házasság reményében. A beszámolók szerint Kiss életében a nők jöttek, majd eltűntek, a magyarázat pedig mindig ugyanaz volt: a kapcsolat nem működött. Közben a férfi udvarán egyre több nagy fémhordó jelent meg. Amikor a szomszédok érdeklődtek, azt mondta, benzint tárol bennük, felkészülve egy közelgő háborúra. A magyarázatot a hatóságok is elfogadták.
1914-ben kitört az első világháború, és Kiss Bélát besorozták. Soha nem tért vissza. Később hírek kezdtek terjedni arról, hogy elesett a fronton, szerb fogságban halt meg, vagy tífusz végzett vele. Ezek az értesülések sokáig hihetőnek tűntek.
1916-ban azonban a főbérlője belépett az elhagyott házba, és a hordók egyikéből elviselhetetlen szag áradt. A rendőrség értesítése után megkezdődött a feltárás. A hordókban megfojtott nők holttesteit találták, zsákba varrva, metilalkoholban tartósítva. A tárolókat római számokkal jelölték, mintha leltár részei lettek volna.
A helyszínen jelen volt Karinthy Frigyes is, aki megrázó sorokban örökítette meg a látottakat, és egyfajta „gyűjtőként” ábrázolta Kiss Bélát, aki mániákus precizitással bánt áldozataival. Egyes beszámolók szerint a holttesteken nyaki szúrásnyomokat is találtak, ami tovább erősítette a vámpírlegendát, bár ennek hitelessége máig vitatott. A rendőrség bizonyítékok tömegét találta Kiss zárt dolgozószobájában: mérgezésről és fojtogatásról szóló könyveket, gondosan rendszerezett levelezéseket, fényképeket. Minden áldozathoz külön dosszié tartozott.
A háborús káosz végül Kiss megmenekülésének kulcsa lett. Bár a hatóságok megpróbálták felkutatni, a gyakori név, az ellentmondásos jelentések és a háborús viszonyok miatt soha nem sikerült elfogni. Évtizedeken át érkeztek hírek arról, hogy látták Budapesten, a Balkánon, majd az Egyesült Államokban. Egy New York-i rendőr 1931-ben állította, hogy felismerte a metrón, de a férfi eltűnt a tömegben. Ez volt az utolsó hitelesnek tartott észlelés.
Olvasd el ezt is!