Kiss Béla 1877-ben született, a történeti források szerint a Monarchia területén, Budapest közelében. Nem maradtak fenn beszámolók bántalmazó családi háttérről, kegyetlen gyermekkori viselkedésről vagy olyan mozzanatokról, amelyek előre jelezték volna későbbi tetteit. Felnőttként bádogosként dolgozott, bérelt házban élt, és a környezete megbízható, dolgos iparosként ismerte. A források egybehangzóan úgy írják le, mint jó megjelenésű, intelligens, társaságkedvelő férfit, aki szeretett mulatni, és akinek könnyedén ment a társalgás. Magas termete, világos haja, kék szeme és jellegzetes bajusza kifejezetten vonzóvá tette a korabeli nők szemében.
Magánélete azonban ellentmondásokkal volt teli. Egyes beszámolók szerint kétszer nősült, más források csak egyetlen házasságot említenek. Ami biztosabbnak tűnik, hogy 1912-ben feleségül vett egy nála jóval fiatalabb nőt, aki rövid időn belül eltűnt szeretőjével együtt. Kiss a külvilág felé azt állította, hogy a pár Amerikába szökött, valójában azonban mindkettőjüket megfojtotta.
Ezt követően látszólag visszatért az agglegényélethez. Házvezetőnőt alkalmazott, miközben levelezés útján ismerkedett nőkkel szerte az országban. Apróhirdetésekben, álnéven – gyakran özvegynek kiadva magát – keresett feleséget. A nők többsége nem helybéli volt, ami megkönnyítette, hogy eltűnésük ne keltsen azonnal gyanút. Kiss módszeresen válogatott: leveleiből kiderül, hogy elsősorban vagyonos, családi kapcsolatokkal alig rendelkező nőket keresett. Sokukat jelentős összegek átutalására vette rá az ígért házasság reményében. A beszámolók szerint Kiss életében a nők jöttek, majd eltűntek, a magyarázat pedig mindig ugyanaz volt: a kapcsolat nem működött. Közben a férfi udvarán egyre több nagy fémhordó jelent meg. Amikor a szomszédok érdeklődtek, azt mondta, benzint tárol bennük, felkészülve egy közelgő háborúra. A magyarázatot a hatóságok is elfogadták.
1914-ben kitört az első világháború, és Kiss Bélát besorozták. Soha nem tért vissza. Később hírek kezdtek terjedni arról, hogy elesett a fronton, szerb fogságban halt meg, vagy tífusz végzett vele. Ezek az értesülések sokáig hihetőnek tűntek.
1916-ban azonban a főbérlője belépett az elhagyott házba, és a hordók egyikéből elviselhetetlen szag áradt. A rendőrség értesítése után megkezdődött a feltárás. A hordókban megfojtott nők holttesteit találták, zsákba varrva, metilalkoholban tartósítva. A tárolókat római számokkal jelölték, mintha leltár részei lettek volna.
A helyszínen jelen volt Karinthy Frigyes is, aki megrázó sorokban örökítette meg a látottakat, és egyfajta „gyűjtőként” ábrázolta Kiss Bélát, aki mániákus precizitással bánt áldozataival. Egyes beszámolók szerint a holttesteken nyaki szúrásnyomokat is találtak, ami tovább erősítette a vámpírlegendát, bár ennek hitelessége máig vitatott. A rendőrség bizonyítékok tömegét találta Kiss zárt dolgozószobájában: mérgezésről és fojtogatásról szóló könyveket, gondosan rendszerezett levelezéseket, fényképeket. Minden áldozathoz külön dosszié tartozott.
A háborús káosz végül Kiss megmenekülésének kulcsa lett. Bár a hatóságok megpróbálták felkutatni, a gyakori név, az ellentmondásos jelentések és a háborús viszonyok miatt soha nem sikerült elfogni. Évtizedeken át érkeztek hírek arról, hogy látták Budapesten, a Balkánon, majd az Egyesült Államokban. Egy New York-i rendőr 1931-ben állította, hogy felismerte a metrón, de a férfi eltűnt a tömegben. Ez volt az utolsó hitelesnek tartott észlelés.
Olvasd el ezt is!