A sorozatgyilkosok száma csökken, de ez nem jelenti azt, hogy eltűntek
A kegyetlen sorozatgyilkosok nevei évtizedek múltán is velünk maradnak. Ted Bundy, Jeffrey Dahmer, John Wayne Gacy vagy Ivan Milat ma is sokaknak ismerősen csengenek, miközben az elmúlt években jóval ritkábban látni olyan híreket, amelyek egy aktív sorozatgyilkos után folyó hajtóvadászatról szólnak. Ez nem véletlen: a hetvenes és nyolcvanas évek csúcsa után a sorozatgyilkosságok száma látványosan visszaesett az Egyesült Államokban, de hasonló trend figyelhető meg az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is.
A visszaesés egyik legkézenfekvőbb oka a technológiai fejlődés. A DNS-vizsgálatok, a fejlettebb rendőrségi módszerek és a megfigyelőrendszerek sokkal gyorsabban azonosítják az erőszakos elkövetőket, így sokan már az első súlyos bűncselekményük után fennakadnak a hálón. Ez különösen fontos azoknál, akiknél a gyilkosságot szexuális fantáziák, hatalmi vágy vagy pusztán az ölés izgalma hajtja. A szakemberek szerint az ilyen típusú késztetések gyakran már kamaszkorban megjelennek, de ma sokkal kisebb az esélye annak, hogy valaki hosszú ideig észrevétlen maradjon.
Felmerülnek azonban kevésbé egyértelmű magyarázatok is. Az egyik legismertebb az ólomelmélet, amely szerint a gyerekkori ólomterhelés összefügghet az agresszióval és az antiszociális viselkedéssel. Mivel az ólmot fokozatosan kivonták az üzemanyagból, a festékekből és más hétköznapi anyagokból, egyes kutatók szerint ez is szerepet játszhatott az erőszakos bűncselekmények csökkenésében. Mások az abortusz legalizálásának hosszú távú hatásait emlegették, azzal érvelve, hogy a nem kívánt gyerekek kisebb arányban születnek meg nehéz körülmények közé, így később kevesebben sodródnak a bűnözés felé.
Sokkal biztosabbnak látszanak azok a társadalmi változások, amelyek a mindennapokban tették nehezebbé a sorozatgyilkosok dolgát. Ma az emberek gyakrabban zárják az ajtóikat, ritkábban stoppolnak, és a gyermekvédelmi rendszerek is fejlettebbek, mint évtizedekkel ezelőtt. Ezek apró változásoknak tűnnek, de együtt jelentősen szűkítették azoknak a helyzeteknek a körét, amelyekben egy sorozatgyilkos könnyen áldozatot találhatott.
A képhez az is hozzátartozik, hogy az erőszakos szexuális bűnelkövetőkkel szemben ma többféle kezelési forma is létezik. A pszichológiai terápiák mellett szóba kerülhetnek gyógyszeres megoldások is, például a köznyelvben kémiai kasztrálásként emlegetett beavatkozások, amelyek a tesztoszteronszint csökkentésével mérsékelhetik a szexuális fantáziákat és késztetéseket. Ez önmagában nem old meg mindent, de szoros felügyelettel, ellenőrzéssel és hosszú távú támogatással együtt csökkentheti a visszaesés esélyét.
Mindez nem jelenti azt, hogy a sorozatgyilkosok eltűntek volna. Inkább arról van szó, hogy kevesebben vannak, ritkábban ismerik fel őket időben, és sokszor olyan csoportokat támadnak, akikre a társadalom kevésbé figyel. Hajléktalan emberek, szenvedélybetegek, szexmunkások vagy őslakos nők gyakran sokkal kiszolgáltatottabbak, ügyeik pedig kisebb nyilvánosságot kapnak.
Olvasd el ezt is!