Margaret Pole 1473 augusztusában született, és Anglia egyik legelőkelőbb családjából származott. Apja, György, Clarence hercege IV. Eduárd és III. Richárd király testvére volt, így Margaret közvetlen rokoni kapcsolatban állt a Plantagenet-dinasztiával.
Gyermekkora azonban korántsem volt gondtalan. Édesanyját hároméves korában veszítette el, apját pedig 1478-ban, amikor Margaret még csak négyéves volt, árulás miatt kivégezték a londoni Towerben. Egyetlen életben maradt testvérét, Edwardot, Warwick grófját szintén bebörtönözték, majd 1499-ben kivégezték.
Margaret 1487-ben, mindössze 14 évesen ment feleségül Sir Richard Pole-hoz, akitől öt gyermeke született. Férje 1504-es halála után is megőrizte előkelő udvari pozícióját. VIII. Henrik 1513-ban saját jogán Salisbury grófnőjévé tette, később pedig rábízta lánya, Mária hercegnő nevelését. Margaret szoros kapcsolatot alakított ki a későbbi I. Mária királynővel, ám éppen ez a hűség járult hozzá ahhoz, hogy végül szembekerüljön az uralkodóval.
VIII. Henrik az 1530-as években szakított Rómával, hogy érvényteleníttethesse Aragóniai Katalinnal kötött házasságát, és feleségül vehesse Boleyn Annát. Margaret azonban kitartott Katalin és Mária mellett. Amikor 1533-ban feloszlatták Mária hercegnő udvartartását, még azt is felajánlotta, hogy saját költségén folytatja a szolgálatát.
A királlyal való viszonya egyre feszültebbé vált, a helyzetet pedig tovább súlyosbította fia, Reginald Pole tevékenysége. Reginald katolikus egyházi pályára lépett, és külföldről nyíltan bírálta VIII. Henrik egyházpolitikáját. Az uralkodó szemében ezzel a Pole család egyre nagyobb fenyegetést jelentett. 1538-ban Margaretet és több családtagját letartóztatták. Fiát, Henry Pole-t, Montagu báróját 1539 januárjában kivégezték, Margaretet pedig előbb magánőrizetben tartották, majd a Towerbe szállították.
A grófnő ellen nem folytattak hagyományos bírósági tárgyalást. Egy parlamenti törvénnyel, az úgynevezett attainder révén nyilvánították bűnösnek, amely lehetővé tette az elítélését és vagyonának elkobzását. Az eljárás során Thomas Cromwell, a király főminisztere egy állítólag Margaret holmijai között talált ruhadarabot is felhasznált bizonyítékként. A rajta szereplő jelképeket a király elleni összeesküvés bizonyítékának tekintették, bár a történészek szerint elképzelhető, hogy a tárgyat utólag helyezték el.
Margaret több mint két évet töltött fogságban. Még 1541 márciusában is vásároltak számára új ruhákat a király költségén, ami arra utalhat, hogy kivégzéséről nem született korábban végleges döntés. Néhány hónappal később azonban váratlanul közölték vele, hogy meg kell halnia. A legtöbb korabeli forrás szerint 1541 májusában, kora reggel vezették a Tower udvarára. A 67 éves grófnő kivégzéséről több beszámoló is fennmaradt, amelyek részleteikben eltérnek egymástól.
Charles de Marillac francia követ szerint az esemény annyira szűk körben zajlott, hogy Londonban még aznap este is sokan kételkedtek a megtörténtében. Eustace Chapuys császári követ ezzel szemben körülbelül 150 jelenlévőről számolt be. Chapuys leírása szerint Margaret megdöbbent, amikor közölték vele a halálos ítéletet, hiszen nem értette, pontosan milyen bűn miatt kell meghalnia. Végül azonban elfogadta, hogy nincs menekvés. Imádkozott, áldását küldte Mária hercegnőnek, majd a kivégzőtőkére hajtotta a fejét. A tragédia ekkor vált igazán szörnyűvé.
A szokásos hóhér nem tartózkodott Londonban, ezért egy fiatal, tapasztalatlan férfit bíztak meg a kivégzéssel. Chapuys beszámolója szerint a férfi olyan ügyetlenül használta a bárdot, hogy több csapással súlyosan megsebesítette Margaret fejét és vállát. A halál körülményei még a korszakban is megdöbbenést keltettek.
Margaret Pole kivégzéséről később számos hátborzongató történet terjedt el. Az egyik legismertebb szerint a grófnő nem volt hajlandó a tőkére hajtani a fejét, hanem azt követelte, hogy a hóhér maga szerezze meg, ha akarja. A legenda úgy tartja, hogy a férfi végül üldözte az idős asszonyt, és tizenegy bárdcsapással végzett vele. A történet hitelessége azonban erősen kétséges. A kivégzéshez időben közel keletkezett beszámolók egyike sem említi a tizenegy csapást, és azt sem, hogy Margaret megpróbált volna elmenekülni.
A hóhér elől kitérő grófnő történetének egyik legkorábbi ismert változata csak 1649-ben, több mint száz évvel az esemény után jelent meg Edward Herbert történeti munkájában. A szerző ráadásul nem nevezett meg ellenőrizhető korabeli forrást. A történészek ezért óvatosan kezelik a legendát. Az viszont a kortárs beszámolók alapján is valószínű, hogy Margaret Pole kivégzése rendkívül kegyetlen és szakszerűtlen volt.
A grófnőt a Tower területén található Szent Péter ad Vincula-kápolnában temették el, nem messze Boleyn Anna nyughelyétől. 1876-ban, Viktória királynő uralkodása alatt a kápolna padlózatának felújítása miatt több sírt is felnyitottak. A munkálatok során egy idősebb, magas termetű nő hiányos csontmaradványaira bukkantak, amelyeket Margaret Pole földi maradványaiként azonosítottak.
A korabeli orvosi leírás szerint a csontváz jelentős része hiányzott, és a koponyából is csupán néhány töredék maradt fenn. A maradványokat korábban már megbolygathatták, így az azonosítás nem tekinthető teljesen bizonyosnak. A feltételezett csontokat később újratemették a kápolnában. Margaret Pole története ezzel azonban még nem ért véget. XIII. Leó pápa 1886-ban boldoggá avatta, mivel a katolikus egyház hitéért meghalt vértanúként tartja számon.
Az, hogy VIII. Henrik pontosan miért rendelte el az idős grófnő kivégzését, máig vitatott. Egyes értelmezések szerint a király elsősorban Margaret külföldön élő fián, Reginaldon akart bosszút állni. Annyi bizonyos, hogy Margaret Pole sorsa a Tudor-kor egyik legmegrázóbb története maradt: egy királyi származású asszonyé, akit egykor VIII. Henrik bizalmába fogadott, majd végül a saját parancsára végeztetett ki.
Olvasd el ezt is!