Így telt egy átlagember napja a viktoriánus Angliában

A nap sokaknál egy lavór mellett kezdődött. A teljes fürdés helyett testrészenként mosakodtak meg egy kancsó vízzel, szappannal és egy flaneldarabbal. Meleg vízhez egyáltalán nem jutott mindenki. A kútról vagy közkútról előző este behordott víz télen akár meg is fagyhatott, így reggel először a jégréteget kellett feltörni. A tehetősebb háztartásokban egy szolgáló felmelegíthette a vizet, a szegényebbeknek többnyire maradt a hideg.

Az öltözködést elsősorban a hideg határozta meg. A rosszul fűtött lakások és a sokszor szabadtéren végzett munka miatt több réteg ruhára volt szükség, az átlagos viktoriánus pedig kevés váltás öltözékkel rendelkezett. A ruhadarabokat addig foltozták, alakították és örökítették tovább, ameddig csak lehetett. A legszegényebbek gyakran különböző méretű, levetett ruhákat viseltek, amelyeket zsinórral kötöttek össze vagy új funkcióra szabtak át. Az öt réteg öltözék még a melegebb hónapokban sem számított szokatlannak. A rendezett külső társadalmi elvárás is volt. A gondozott ruha azt sugallta, hogy viselője fegyelmezett és megbízható, ezért még egy szegényebb nő munkakeresésénél is sokat számíthatott, milyen állapotban jelent meg. A tehetősebb nők öltözéke még összetettebb volt. Az alsóruha fölé fűző, mellmelegítő és további vékony rétegek kerülhettek, mielőtt felvették magát a ruhát.

A reggeli és a nap többi étkezése sem kínált túl nagy változatosságot. A munkásosztály étrendjének jelentős részét kenyér és burgonya adta. Északon, például Manchester és Liverpool környékén az 1850-es évekre a burgonya alapélelmiszerré vált, délebbre továbbra is inkább a kenyér dominált. A legszegényebb családoknál akár napi néhány szelet kenyér is kitehette az étkezések nagy részét, és csak vasárnap kerülhetett valami változatosabb az asztalra.

Aki valamivel jobb helyzetben volt, lekvárt ehetett a kenyérhez, északon pedig zabkása és zabpogácsa is gyakran készült. Friss zöldséghez viszont nehezebb volt hozzájutni. Bizonyos friss zöldségek drágábbnak számítottak, szélesebb választékhoz pedig elsősorban a tehetősebbek jutottak hozzá. Az átlagember étrendjét ezért többnyire keményítőben gazdag ételek, kevés hús és esetenként némi tej alkotta.

A burgonyát legtöbbször főzve vagy törve ették, később pedig az utcai árusok is egyre fontosabb szerepet kaptak. A 19. század végére sokan lakóházak földszinti szobáiban sütötték a burgonyát, majd közvetlenül az ablakból árulták. A sült burgonya hamar elterjedt utcai étel lett. Ezt gyakran pékségek kemencéiben készítették el, majd árusok vitték tovább a város utcáira és a kocsmák környékére.

Munka után sem feltétlenül várt kényelmes otthon egy munkáscsaládra. Elterjedtek voltak az apró, egymásnak háttal épült házak, amelyek akár mindössze két, egymás fölötti helyiségből álltak. Egyes feljegyzések szerint egy anya, egy apa és hat gyerek élt együtt ezen a szűk területen. Mivel az emeleti szobában nem fért el mindenki, néhány gyereknek feltehetően a földszinten kellett éjszakára fekhelyet kialakítani. A magánéletre alig maradt lehetőség.