Többek között az Akik maradtak is elérhető lesz majd két hétig.


A koronavírus-járvány miatt újabb fesztivált tartanak meg az interneten. A IV. Hét Domb Filmfesztivál döntős filmjeit egészen október 4-éig lehet megtekinteni az esemény oldalán, a rendezvény történetében először pedig a közönség is szavazhat a döntőbe jutott alkotásokról.

hetdombfilmfesztival.hu

A versenyprogramba összesen 65 alkotás vesz részt. Ezek közül „csak" 51-et lehet megtekinteni online, mert a filmek egy részét más fesztiválokra is nevezték a készítők, illetve a diák kategória jelöltjei sem elérhetőek. A közönség díjazottja innen kerül majd ki, amit október 10-én adnak át a szervezők, szintén online.

A műveket háromtagú zsűri, Rófusz Ferenc rendező, Pokorny Lia színművész és Réz András esztéta értékeli majd a felnőtt – animációs, ismeretterjesztő- és természetfilm, dokumentumfilm, kisjátékfilm, nagyjátékfilm és egyéb – kategóriákban, míg a diákfilmeket a Gyenes Zsolt, Kis-Marics Tamás és Odrobina Tamás alkotta zsűri bírálja el.


További információk a Hét Domb Filmfesztivál oldalán, ahol már a döntős filmeket is megnézhetjük.

Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 10.23.

Életünk olykor akár filmbe illő is lehetne.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk