Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Ezt a nevet viseli Horvát Lili filmje, mely a rendezők hetének (Giornate degli Autori) versenyprogramjában mutatkozhat be a Velencei Filmfesztiválon – értesült a Kreatív Online.


Egy szerelmes nő fejében

A legendás filmfesztivál 2020. szeptember 2-12. között rendezik, ez lesz az első olyan nagy filmfesztivál, amelyet nem töröltek vagy halasztottak el. A cannes-i Quinzaine des Réalisateurs (Directors' Fortnight) mintájára létrejött Giornate degli Autori (Venice Days) szekció július 23-án este jelentette be mindössze 10 filmből álló válogatását, ebben kapott helyet Horvát Lili második nagyjátékfilmje. A korábbi években itt mutatkozott be a Darwin rémálma (Oscar-jelölés 2006), Denis Villeneuve Felperzselt föld című alkotása (Oscar-jelölés 2011) és az idén Oscarra jelölt Corpus Christi is, de Jean-Marc Vallée, Danis Tanovic vagy Laurent Cantet filmjeinek is itt tartották a világpremierjét. A 17 évvel ezelőtt alapított szekcióba, mely az újítás és eredetiség ünneplését tűzte zászlajára, most először válogattak be magyar alkotást.

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmben valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében. Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.

A figyelmetekbe ajánljuk