olívaolaj

Hamarosan teljesen eltűnhet a boltok polcairól sokak kedvenc alapanyaga

Salátákhoz, húsokhoz és öntetekhez is rendszeresen használjuk az olívaolajat – legalábbis amíg még tudjuk, mert a sokak által kedvelt alapanyag hamarosan eltűnhet a polcokról. A problémát már most is érezhetjük a folyamatos aszály miatt, a készletek ugyanis jelenleg 45 százalékkal alacsonyabbak az egy évvel korábbihoz képest.


A 2023-2024-es termelői szezonban várhatóan mintegy 756 ezer tonna olívaolaj készül, ami ugyan meghaladja a tavalyi termelést – akkor 663 ezer tonnányi prés született –, de messze elmarad a négyéves átlagtól – derül ki a madridi agrártárca jelentéséből.

A spanyol olívaolaj központjában, Andalúziában jelenleg úgy becsülik, hogy az idén szüretelt mennyiség 40 százalékkal marad el az átlagtól. Ennek már globális hatása is lesz, hiszen ez a város adja a spanyol olívaolaj-termelés mintegy 70 százalékát – írja az Agrárszektorra hivatkozva a Vince.

Az ágazat létét az elsivatagosodás és az aszály folyamatosan fenyegeti. Madrid szerint a spanyol termőterület ötöde válhat terméketlenné.

ol\u00edvaolaj

Illusztráció

Shutterstock

Az árakon is megérezzük majd

Az idei szüret október első napján kezdődött. A tavalyi gyenge termés miatt 45 százalékkal alacsonyabbak az olívaolaj-készletek a korábbihoz képest, amely természetesen árnövelő hatással is jár. Az extraszűz olívaolajért már most duplaannyit kell fizetni Spanyolországban, mint azt év elején kellett: szeptemberben 8,2 euróba, vagyis nagyjából 3200 forintba került literenként az alapanyag.

A mediterrán ország a világ legnagyobb termelője és exportálója, mintegy 40 százalékát adja a világ olívaolaj-kibocsátásának. A tavasszal tapasztalt szokatlan hőhullámok miatt, súlyos károk keletkeztek az idei terményben.

Emiatt hiány alakult ki, és jelentősen megugrottak az árak. Ami pedig még ennél is aggasztóbb, hogy Európából eltűnhet az egész iparág.

A figyelmetekbe ajánljuk