kenyér
Fotó: Unsplash

A fesztivál, ahol megtanítják nekünk a kenyérsütés csínját-bínját

Idén augusztus 20-án szervezik meg a Kenyérlelke fesztivált, ahol a rengeteg péksütemény és finomság mellett megtanulhatjuk azt is, hogyan kell pár egyszerű alapanyagból kenyeret sütni. A fesztivál a változatos gyerekprogramok miatt tökéletes választás lehet az egész család számára, de az esti tüzijáték előtt edukálhatjuk is magunkat az egészséges, adalékmentes táplálkozás fontosságáról is.

Idén 10. alkalommal, új helyszínen várja a látogatókat a Kenyérlelke Fesztivál. A jubileumi eseménynek a budajenői Műemlék Magtár épülete ad otthont. Ha fontos számunkra az egészséges és minőségi táplálkozás, valamint szeretnénk tudatosan, feldolgozott élelmiszerek helyett magunk elkészíteni különböző ételeket, jó helyen járunk, hiszen a fesztiválon több workshop is működik.

keny\u00e9r

Fotó: Shutterstock

A Magtár belső, hűvös termeiben megismerkedhetünk a tökéletes ősgabonás kenyérek receptjével és elkészítési módjával, de természetesen – az egészségtudatosság jegyében – a gluténmentes táplálkozással kapcsolatban is okulhatunk majd. Illetve egy kisebb nemzetközi kitérővel azt is megtudhatjuk, hogyan tökéletesíthetjük az olaszok kedvenc kenyerét, a focacciát – arra viszont készüljünk, hogyha egyszer otthon is elkészítjük a sós finomságot, az szinte biztosan környezetünk kedvence lesz.

Míg a gyerekek külön játszórészben élvezhetik a szabad levegőt, addig a felnőttek a legjobb hazai pékségek üzemeltetőinek kerekasztal-beszélgetéseit hallgatva olyan fontos témákról tájékozódhatnak, mint az adalékmentes táplálkozás.

Ha egész családunkat szeretnénk rászoktatni a tudatos, egészséges és fenntartható táplálkozásra, a fesztivál új perspektívákat mutat be számunkra, továbbá olyan praktikákkal és trükkökel lehetünk gazdagabbak, amelyek könnyebbé és minőségibbé tehetik a mindennapjainkat.

keny\u00e9r

Fotó: Getty Images

A fesztivál a gyakorlatban mutatja be azt, hogy ipari körülmények között is megvalósítható olyan vegyszermentes gazdálkodás, élelmiszerkészítés, amely hosszú távon fenntartható, a termőföld, a kisipar és a fogyasztók egészsége szempontjából egyaránt

– mondta Kovács Beáta, az eseményt szervező Magyar Kézműves Kenyér Társaság elnöke. Hozzátette, véleményük szerint az ország ellátásbiztonsága a kistermelők és a kézműves pékségek kezében van, amelyet a koronavírus-járvány időszaka is megfelelően illusztrált. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartják, hogy idén, a jubileumi esemény alkalmából visszatérjenek a fesztivál gyökereihez, így nagyobb szerepet kapott az adalék- és vegyszermentes táplálkozás, valamint a fenntarthatóság is. Ha termelőként, pékként, vagy akár fogyasztóként és tudatos vásárlóként a szívünkön viseljük nemcsak saját és környezetünk egészségét, de a Föld sorsát is, olyan tartalmakon, programokon és beszélgetéseken vehetünk részt, melyek hiánypótlók a témában.

Persze nem maradhat üres a gyomrunk sem: számos hazai termelői finomságot megkóstolhatjuk a fesztiválon, de kemencés élménysütésben is részt vehetünk. Az edukációs előadásokkal párhuzamosan a szórakozásra is lehetőségünk lesz, hiszen különböző kreatív és zenei programokkal készülnek a szervezők.

A hazai pékségek egymással is versenybe szállhatnak, idén profi zsűri íz, bélzet és külalak alapján értékeli a versenyzők termékeit. Három kategóriában lehetséges az indulás: fehér, félbarna és teljes kiőrlésű liszt alapanyagot használva. A kenyerek kizárólag az alábbi alapanyagokból készülhetnek: liszt, víz, kovász (liszt és víz) valamint só. A tudatosság jegyében megbizonyosodhatunk arról, hogy néhány alapvető, egyszerű alapanyagokból hihetetlenül finom késztermék jön létre. Szerencsések vagyunk, ha hobbipéknek mondhatjuk magunkat, hiszen mi is versenybe szállhatunk ezekben a kategóriákban, az első helyezettek pedig értékes nyereményben is részesülnek.

A Kenyérlelke Fesztivál augusztus 20-án 10 órától kezdődik, amely tökéletes családi vagy egyéni program lehet mindenki számára, akit érdekel a tudatos életmód. A pékversenyre legkésőbb augusztus 19-ig lehet jelentkezni.


A figyelmetekbe ajánljuk