
A jegesmedvéket hófehér bundájukról ismerjük, egyes állatkertekben azonban időnként egészen szokatlan, zöld színt vehet fel külsejük. Az 1970-es évek végén kutatók több fogságban tartott példánynál is elszíneződést figyeltek meg, később pedig a…

1986. augusztus 21-én a kameruni Nyos-tó körül élők még egy átlagos nap végén tértek nyugovóra. Másnap reggel a környék falvai szinte teljesen elnémultak: emberek és állatok ezrei feküdtek holtan, miközben az épületek sértetlenek…

Egy kihalt szállodai folyosó, egy üres repülőtér vagy egy magára hagyott játszóház első pillantásra talán nem tűnik félelmetesnek. Mégis elég lehet a szokatlan világítás vagy a teljes csend ahhoz, hogy úgy érezzük: valami nincs rendben. A liminális terek néven…

A magában beszélő ember megosztja a véleményeket: egyesek őrültnek tartják, mások csak megrántják a vállukat, részben talán azért, mert ők maguk is ezt csinálják. A tudomány szerint egy teljesen hétköznapi jelenségről beszélhetünk, amely segíthet a koncentrációban, az érzelmek szabályozásában, de…

Ha két szőlőszemet egymás mellé teszünk a mikróba, néhány másodperc alatt látványos szikrázás és izzó plazma jelenhet meg közöttük. A közel sem biztonságos jelenségre az internetezők is hamar rákaptak, míg a szakértők csak alapos kísérletek után…

Az Antarktisz már önmagában is izgalmas terep a kutatók számára, a Taylor-gleccserből felszínre törő Vér-vízesés azonban messze a jégbirodalom leglátványosabb és legkülönösebb jelensége. Az elmúlt évek elemzéseinek köszönhetően már tudjuk, mi okozza a…

A túl sok munka sokáig Japánhoz kötődő jelenségnek számított. Itt született meg a karósi kifejezés is, amely szó szerint azt jelenti: „halál a túl sok munkától”. Sokáig különös, helyi sajátosságként tekintettek rá, ma viszont már egyre több…
2026. április 26. ● Oláh-Bebesi Borbála
A szó szerint halálos munkamennyiség eddig csak Japánban…
Oláh-Bebesi Borbála

A napkitörésekről gyakran úgy gondolkodunk, mint távoli, látványos jelenségekről, amelyeknek kevés közük van a mindennapjainkhoz. Pedig egy erősebb esemény akár azokat az alapvető rendszereket is megzavarhatja, amelyekre a mindennapi működésünk…
2026. április 19. ● Hamu és Gyémánt
Egy extrém napkitörés alapjaiban forgathatná fel a földi…
Hamu és Gyémánt

Sokáig úgy tűnt, hogy a hikikomori egy sajátosan japán társadalmi jelenség: egy szűk réteg problémája, amely egy különleges kulturális közeghez kötődik. Az utóbbi évek kutatásai azonban mást mutatnak. A szélsőséges társadalmi visszahúzódás egyre…
2026. április 18. ● Oláh-Bebesi Borbála
Hikikomori: az aggasztó japán jelenség, ami mára az egész…
Oláh-Bebesi Borbála

A természet legizgalmasabb jelenségei közé tartozik az a különös esemény, amely Dél-Korea déli partjainál figyelhető meg évente két alkalommal. A Jindo-szigetnél ugyanis a tenger időszakosan szétválik, aminek következtében egy keskeny, közel 3 kilométer hosszú ösvény bukkan elő, amely összeköti a…
2025. május 23. ● Hamu és Gyémánt
Szinte bibliai kép: ezrek sétálnak keresztül a szétnyílt…
Hamu és Gyémánt

A múmia szó hallatán sokunknak egyből az ókori Egyiptom és a fáraók világa ugrik be. Azonban a mumifikálódás nem csupán az egyiptomi civilizáció sajátossága volt: ez egy biológiai folyamat, amely során a víz eltűnése miatt a holttest kiszárad és pergamenszerű állagot ölt. Ez a jelenség természetes…
2025. május 14. ● Hamu és Gyémánt
Lehet, hogy te sem hallottál még a Vácon megtalált több…
Hamu és Gyémánt

Egy új kutatás szerint az Egyesült Államok 28 legnépesebb városa – köztük New York, Chicago és Dallas – aggasztó ütemben süllyed, ami komoly veszélyt jelenthet a helyi infrastruktúrára és a lakosságra is. A kutatók műholdas mérések alapján figyelmeztetnek: gyors beavatkozások híján a következmények…