A backrooms-jelenség magyarázata: ezért rettegünk az üres terektől
Egy kihalt szállodai folyosó, egy üres repülőtér vagy egy magára hagyott játszóház első pillantásra talán nem tűnik félelmetesnek. Mégis elég lehet a szokatlan világítás vagy a teljes csend ahhoz, hogy úgy érezzük: valami nincs rendben. A liminális terek néven ismert helyszínek éppen azért nyugtalanítóak, mert egyszerre hatnak ismerősnek és idegennek. Ebből a furcsa érzésvilágból inspirálódott a nemrég megjelent Backrooms – Hátsó szobák című film is.
Az elmúlt években az interneten vírusszerűen terjedtek azok a képek, amelyeken hosszú folyosók, kihalt bevásárlóközpontok, üres várótermek és furcsán megvilágított helyiségek láthatók. Ezeken általában egy élőlény sem látható, miközben a tárgyak és a berendezés arról árulkodnak, hogy a teret valakik rendszeresen használják.
A jelenséget a backrooms nevű internetes történetvilág tette igazán ismertté. A koncepció 2019-ben egy bejegyzésből indult, amelyhez egy sárga tapétás, neonfénnyel megvilágított, üres helyiség fényképe társult. A történet szerint aki véletlenül „kicsúszik” a valóságból, ebben a végtelennek tűnő, egyforma szobákból és folyosókból álló labirintusban találja magát. A kép eredetét csak 2024-ben sikerült azonosítani. Kiderült, hogy egy wisconsini bútorüzlet átalakítása során készült 2002-ben. Az épületben később egy hobbibolt és távirányítású autóknak kialakított versenypálya működött.
Az internetes rémtörténetből idővel videójátékok, rövidfilmek és közösségi alkotások születtek. A koncepció Kane Parsonst is megihlette, aki egy egész estés filmet készített Chiwetel Ejiofor és Renate Reinsve főszereplésével. A történetben ugyancsak egy bútoráruház jelenik meg, amelynek pincéjében egy ajtón át vezet az út a végtelen, nyugtalanító helyiségekbe.
A liminális szó eredetileg küszöbhelyzetet jelent. Az antropológiában olyan átmeneti állapotokra használják, amelyekben valaki már maga mögött hagyott egy korábbi életszakaszt, az új azonban még nem kezdődött el teljesen.
A liminális terek hasonló szerepet töltenek be a hétköznapokban. A folyosón rendszerint csak áthaladunk, a váróteremben várakozunk, az országúton pedig két célpont között haladunk. Ezek nem valódi úti célok, hanem átmeneti helyszínek.
Amikor azonban egy ilyen teret üresen és eredeti funkciójától megfosztva látunk, könnyen támadhat az az érzésünk, hogy valami megváltozott benne. Egy iskola folyosója nappal teljesen hétköznapi, éjszaka és diákok nélkül viszont már nyomasztónak tűnhet. Ugyanez történhet egy kihalt repülőtéren vagy egy sötét bevásárlóközpontban is.
A képekhez gyakran nosztalgia is társul. Ahogy az IFLScience is írja, sok liminális tér az 1980-as és 1990-es évek színeit, mintáit és tárgyait idézi, ezért ismerős lehet azoknak, akik ebben az időszakban nőttek fel. Az emlék azonban többnyire nem kapcsolható egyetlen konkrét helyhez, így az otthonosság helyett bizonytalanságot kelthet.
A Cardiffi Egyetem kutatói 2022-ben azt vizsgálták, hogy az emberi arcokhoz és robotokhoz kapcsolódó úgynevezett „uncanny valley”, vagyis hátborzongató völgy jelensége az épített környezet esetében is megjelenhet-e. A hipotézis szerint az olyan emberhez hasonló alakok, amelyek apró, de feltűnő módon eltérnek a megszokottól, különösen kellemetlen érzést válthatnak ki. Ezért találhatunk nyugtalanítónak egy élethű robotot, egy merev tekintetű babát vagy egy szokatlanul mozgó figurát.
A kutatók több mint száz valós és mesterséges tér képét mutatták meg a résztvevőknek. A fotókon egyebek mellett a világítást, az ismétlődő elemeket, a szokatlan méreteket, a részletek hiányát és a tér szerkezetét vizsgálták. Az eredmények szerint a nyugtalanságot elsősorban a megszokott mintáktól való eltérések váltották ki. A helyszínek alapvetően felismerhetők voltak, mégis akadt bennük valami szokatlan: túl hosszúnak tűnt a folyosó, természetellenes volt a fény, hiányoztak az emberek, vagy irreálisnak hatottak az arányok.
Olvasd el ezt is!