1936. augusztus 15-én a coloradói Pueblóban Dorothy Drain szülei arra értek haza, hogy 15 éves lányukat holtan találták. Alvás közben egyetlen súlyos ütést mértek a fejére. Fiatalabb testvérét, Barbarát szintén fejbe ütötték, ő azonban túlélte a támadást. A brutális bűncselekmény hatalmas felháborodást keltett a városban, a rendőrségre pedig egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy mielőbb megtalálja az elkövetőt. Nem sokkal később a wyomingi Cheyenne vasúti pályaudvarán őrizetbe vették az akkor 21 éves Joe Arridyt, aki a környéken bolyongott. A férfi beismerte a bűncselekményt. A vallomással azonban súlyos problémák voltak.
Arridy értelmi képességei erősen korlátozottak voltak. Lassan beszélt, nehezen ismételt vissza néhány szónál hosszabb mondatokat, és a beszámolók szerint még egyszerű fogalmak megkülönböztetése is komoly nehézséget jelentett számára. Gyerekkorában a coloradói állami intézetbe került, ahol korábban más fiúk is kihasználták befolyásolhatóságát. Egy alkalommal például olyan cigarettalopást ismert el, amelyet nem követhetett el. Kihallgatásakor a rendőrök erősen sugalmazó kérdéseket tettek fel neki, válaszai pedig attól függően változtak, hogy éppen ki kérdezte. A gyilkosság több alapvető részletét sem ismerte. A forrás szerint például azt is a nyomozóktól tudta meg, hogy a támadás során baltát használtak. A seriff Arridy vallomását ráadásul nem is rögzítette írásban.
Az ügy még különösebb fordulatot vett, amikor Frank Aguilart is összefüggésbe hozták a támadással. A túlélő Barbara Drain azonosította a férfit, akit végül bűnösnek találtak és kivégeztek. Arridyt ennek ellenére továbbra is fogva tartották. A helyi hatóságok úgy vélték, hogy ő és Aguilar együtt követhették el a bűncselekményt.
A tárgyaláson három pszichiáter is Arridy súlyos értelmi fogyatékosságáról vallott. A védelem arra épített, hogy a férfi nem volt képes megfelelően különbséget tenni jó és rossz között, ezért a bűncselekményhez szükséges szándék kialakítására sem lehetett képes. Mindez nem mentette meg. Bűnösnek találták és halálra ítélték.
Roy Best börtönigazgató később Arridyt a „legboldogabb embernek” nevezte, akivel valaha a halálsoron találkozott. A férfi látszólag nem értette saját helyzetének súlyosságát. Amikor közölték vele, hogy hamarosan kivégzik, állítólag sokkal jobban érdekelte játékvonata. Utolsó három étkezésére pedig csak fagylaltot kért. 1939. január 6-án, kivégzése előtt szeretett vonatát egy másik rabnak ajándékozta. A beszámolók szerint még akkor is mosolygott, amikor a gázkamrába vezették. A börtönigazgató később úgy emlékezett, Arridy valószínűleg nem is értette, hogy meg fog halni. Amikor a kivégzésről kérdezték, értetlenül reagált, és állítólag azt mondta:
Arridy ügyét halála után sem felejtették el. Már kivégzése előtt is voltak, akik súlyos igazságtalanságnak tartották az ítéletet. Egyik ügyvédje arra figyelmeztetett, hogy Colorado államának hosszú ideig kell majd együtt élnie a kivégzés szégyenével. Erre végül több mint hét évtizeddel később érkezett hivatalos válasz. 2011-ben Colorado kormányzója posztumusz kegyelemben részesítette a férfit. A döntés indoklása szerint a kegyelem ugyan nem teheti meg nem történtté a tragédiát, de az igazságosság és az alapvető tisztesség megköveteli nevének helyreállítását. Sírkövén ma már az olvasható, hogy egy ártatlan férfi nyugszik ott, akinek 2011-ben kegyelmet adtak – több mint hetven évvel azután, hogy 23 évesen kivégezték.
Olvasd el ezt is!