Teljesen normális, ha magadban beszélsz – sőt, még hasznos is lehet
A magában beszélő ember megosztja a véleményeket: egyesek őrültnek tartják, mások csak megrántják a vállukat, részben talán azért, mert ők maguk is ezt csinálják. A tudomány szerint egy teljesen hétköznapi jelenségről beszélhetünk, amely segíthet a koncentrációban, az érzelmek szabályozásában, de akár az elveszett tárgyak megtalálásában is. Problémát csak szélsőségesebb esetekben jelezhet.
Akár akarva, akár akaratlanul, de talán már mi is hangosan elmondtuk magunknak, mit keresünk a lakásban, esetleg biztattuk magunkat egy nehezebb feladat előtt. Az önmagunkkal folytatott beszéd, vagyis a self-talk a Medical News Today szakértői szerint teljesen normális viselkedés.
A kutatókat már a 19. század vége óta foglalkoztatja, miért beszélnek magukhoz az emberek. A lényeg mindig az, hogy valaki belső gondolatait, érzéseit vagy megérzéseit szavakba önti, de ezt nem másokkal, hanem saját magával osztja meg. Gyermekeknél különösen gyakori jelenségről van szó, ami még segíthet is: támogatja a nyelvi fejlődést, a figyelem fenntartását és a feladatok végrehajtását. A szokás sokaknál felnőttkorban is megmarad, de önmagában nem utal mentális problémára.
Bizonyos helyzetekben kifejezetten hasznos lehet. Ha egy feladatot lépésről lépésre kell végrehajtanunk, a hangos önirányítás javíthatja a koncentrációt, a teljesítményt és a problémamegoldást. Egy 2012-es kutatás szerint például gyorsabban megtalálhatunk egy keresett tárgyat, ha közben kimondjuk, mit keresünk. Nem véletlen, hogy sokan ösztönösen beszélnek magukhoz, amikor a kulcsukat, egy ruhadarabot vagy egy bolti terméket próbálnak megtalálni. A sportban is lehet szerepe: a motiváló vagy utasító jellegű önbeszéd javíthatja a teljesítményt, különösen akkor, ha a sportoló konkrét, segítő mondatokkal irányítja magát.
Az önbeszédnek több típusa van. A pozitív önbeszéd bátorító, megerősítő mondatokból áll, és segíthet csökkenteni a szorongást, valamint javíthatja a fókuszt. A negatív önbeszéd ezzel szemben kritikus, leértékelő vagy elbizonytalanító belső párbeszédet jelent. Létezik semleges önbeszéd is, amikor valaki egyszerűen instrukciókat ad magának, például végigmondja, milyen sorrendben kell elvégeznie egy feladatot.
A jelenség az érzelemszabályozásban is segíthet. Ha valaki hangosan megfogalmazza, hogy ideges, dühös vagy bizonytalan, könnyebben rendezheti a gondolatait, és tudatosabban dönthet arról, hogyan reagáljon. Egy 2014-es kutatás szerint a szorongással, köztük szociális szorongással élőknek is segíthet, ha önmagukról harmadik személyben beszélnek. Ez távolságot teremthet a nehéz érzésektől, így könnyebb lehet elemezni és szabályozni őket.
Akadnak azonban olyan helyzetek, amikor az önbeszéd zavaróvá válik. Ha valaki úgy érzi, hogy a hangos beszéd akadályozza a mindennapi életét, megpróbálhat naplót vezetni. A gondolatok leírása segíthet rendszerezni az érzéseket, felismerni a visszatérő helyzeteket, és csökkentheti a stresszt. Az is segíthet, ha a hangos beszédet fokozatosan belső monológgá alakítjuk, vagy csak némán formáljuk a szavakat.
Szakemberhez akkor érdemes fordulni, ha az önbeszéd erősen negatív, önkritikus, és rontja az önértékelést vagy a mentális jóllétet. Ilyenkor pszichológus vagy más mentálhigiénés szakember segíthet abban, hogyan lehet a belső párbeszédet támogatóbbá és kevésbé rombolóvá tenni.
Más a helyzet akkor, ha valaki hallucináció részeként beszél magához, például olyan hangokra válaszol, amelyeket mások nem hallanak. Ez már mentális egészségi problémára is utalhat, például skizofréniára. A skizofréniában élők hallhatnak, láthatnak, érezhetnek vagy gondolhatnak olyan dolgokat, amelyek a külvilágban nincsenek jelen, mégis valóságosnak tűnnek számukra. Ilyen esetben mindenképpen egészségügyi szakember segítségére van szükség.
Olvasd el ezt is!