
1897-ben Belgium egyik legnagyobb látványossága egy olyan kiállítás volt, ahol embereket mutogattak a látogatóknak pontosan úgy, mintha állatok lennének. II. Lipót belga király kezdeményezésére 267 kongói férfit, nőt és gyermeket hurcoltak az országba, hogy a…

Nyugat-Afrikában, Beninben létezik egy város, ahol utcák és utak helyett vízi útvonalakon közlekednek, a lakók pedig csónakkal járnak iskolába, piacra és munkába is. A Nokoué-tó közepén fekvő Ganvié első pillantásra különleges…
2026. október 18. ● Hamu és Gyémánt
Afrika Velencéje: 45 ezren élnek a tó közepén, ahol még…
Hamu és Gyémánt

A házasságkötéshez a világ számos kultúrájában különleges szokások kapcsolódnak, de akadnak olyan hagyományok is, amelyek ma már egészen megdöbbentőnek tűnnek. Az Uganda délnyugati részén élő banyankole népcsoportnál a beszámolók szerint régen…
2026. október 16. ● Kovács Emese
Az afrikai törzs, ahol a menyasszony rokona teszteli, mire…
Kovács Emese

Sokáig úgy vélték, hogy a Homo sapiens nagyjából 60 ezer évvel ezelőtt hagyta el Afrikát, és innen népesítette be a világ többi részét. Egy Görögországban talált, mintegy 210 ezer éves emberi koponya azonban arra utal, hogy fajunk képviselői ennél sokkal korábban is…
2026. október 3. ● Csáka Eszter
Egy 210 ezer éves koponya írhatja át az emberiség történetét
Csáka Eszter

Omán, Jemen és Szaúd-Arábia száraz vidékein él egy viszonylag kis méretű kígyó, amelynek marása súlyos szövetkárosodást okozhat. Bár az emberre ritkán jelent halálos veszélyt, méregfogainak szokatlan felépítése miatt még a tapasztalt befogóknak is rendkívül óvatosnak kell lenniük vele. De hogyan…

Rekordokat dönt az idei El Niño, ráadásul a jelenség még el sem érte várható csúcspontját. Egy új előrejelzés szerint a szélsőséges időjárási hatások 2026 júniusa és 2027 februárja között világszerte mintegy 451 ezer többlethalálozáshoz…
2026. szeptember 25. ● Kovács Emese
Közel félmillió ember halálát okozhatja a rekorderejű El…
Kovács Emese

Namíbia északnyugati részén élnek az ovahimba közösségek, amelyek számos, generációkon át öröklődő hagyományt őriznek. Az egyik legkülönösebb vendéglátási szokásukról egy 2018-as beszámoló ír: e szerint bizonyos himba közösségekben a házigazda azt…
2026. szeptember 21. ● Kovács Emese
A közösség, ahol a vendég a házigazda feleségével töltheti…
Kovács Emese

A Malawiban élő chewa nép teljesen másképp gondolkodik a természetről, mint a hétköznapi emberek. Nem pusztán megélhetési forrásként gondolnak rá, hanem mindennapjaik és hagyományaik szerves részeként is. A földhöz fűződő kapcsolatukat szertartások…
2026. augusztus 20. ● Tóth Emma
A törzs, ahol a nők vezetik a közösséget, az ősök pedig a…
Tóth Emma

Tanzánia egyes részein az albinizmussal élőknek a perzselő napsugárzás mellett egészen más veszéllyel is számolniuk kell. A hozzájuk kapcsolódó babonák miatt előfordul, hogy elrabolják, megcsonkítják és meg is gyilkolják őket, testrészeiknek pedig a helyi feketepiacon…

A kenyai–tanzániai határ közelében fekvő Nátron-tó első pillantásra inkább tűnik festménynek, mint valódi tájnak. Vize vöröses és rózsaszín árnyalatokban játszik, közben forró, rendkívül sós és erősen lúgos, ezért a legtöbb állat…
2026. augusztus 13. ● Hamu és Gyémánt
Gyönyörűen rózsaszín, mégis halálos ez az afrikai tó
Hamu és Gyémánt

Mariam, akit a környéken Mama Uganda (Uganda anyja) néven ismernek, 40 éves kora előtt 44 gyermeknek adott életet. Történetében azonban a rendkívüli gyermekszám csak egyetlen fejezet. Tizenkét évesen adták férjhez egy nála több mint harminc évvel idősebb férfihoz…

Egy völgy vagy kisebb mélyedés teljesen ártalmatlannak tűnhet, a levegője mégis annyi szén-dioxidot rejthet, hogy aki belép, rövid időn belül elveszíti az eszméletét. Afrika egyes vulkanikus vidékein ezt a láthatatlan veszélyt mazukunak nevezik. A szuahéli kifejezés gonosz…
2026. augusztus 8. ● Hamu és Gyémánt
A láthatatlan „gonosz szél”, amely percek alatt öl
Hamu és Gyémánt