Ganviét gyakran Afrika Velencéjeként emlegetik. A több ezer cölöpökre épült házból álló településen ma több tízezer ember él, a szárazföldről pedig kizárólag vízi úton lehet megközelíteni. A tó partjáról induló csónakok nagyjából fél óra alatt érnek a városba, ahol a mindennapi élet évszázadok óta a vízhez alkalmazkodik.
Ganvié története a 17–18. századig nyúlik vissza, amikor a térségben élő tofinu népcsoport tagjai a rabszolgavadászok elől kerestek menedéket. A környező területeken portyázó harcosok embereket ejtettek foglyul, akiket később európai kereskedőknek adtak el.
A helyi hagyomány szerint az üldözők vallási hiedelmeik miatt ódzkodtak a tótól, így a víz természetes védelmet jelentett a menekülők számára. A tofinuk ezért a parttól távol, facölöpökre emelt házakban alakították ki új otthonukat. A település neve is erre a történetre utal: Ganvié jelentése nagyjából annyit tesz, hogy „megmentett közösség” vagy „túléltük”.
Bár az eredeti fenyegetés idővel megszűnt, a lakók leszármazottai továbbra is a tavon maradtak, és sajátos életformát alakítottak ki.
A különleges városban a csónak ugyanolyan nélkülözhetetlen közlekedési eszköz, mint más településeken az autó. A gyerekek már egészen fiatalon megtanulnak evezni, a kereskedők pedig gyakran közvetlenül a vízről kínálják portékáikat. A településen iskolák, templomok, üzletek, éttermek és szálláshelyek is működnek.
A halászat adja a helyi gazdaság egyik alapját. A lakók különleges módszert alkalmaznak: ágakat és növényi részeket helyeznek a tóba, amelyek menedéket biztosítanak a halaknak, ezzel megkönnyítve a kifogásukat. Az utóbbi évtizedekben a turizmus is egyre fontosabb szerepet kapott. A látogatók csónakról fedezhetik fel a színes házakat, a vízi piacokat és a tó fölé épített szállásokat.
Ganvié különlegessége azonban a történelmében rejlik. Ami évszázadokkal ezelőtt kétségbeesett menekülési útvonalnak számított, mára egy több tízezer embernek otthont adó, saját hagyományait őrző közösséggé fejlődött.
Olvasd el ezt is!