Surtsey szigete, Izland
Fotó: Shutterstock

A titokzatos sziget, amelyet évtizedek óta csak kutatók látogathatnak

Izland partjaitól délre megbújik egy aprócska sziget, Surtsey. Bizonyára sok turistát érdekelne a vulkanikus képződmény, azonban 1965 óta kizárólag tudósok tehetik be ide a lábukat. Cikkünkben bemutatjuk a sziget történetét és élővilágát.


Mindig is izgatták az emberek fantáziáját a tiltott helyek. Az Indiai-óceánon található Északi-Szentinel-szigetre például egy idegen sem teheti be a lábát, ami csak növelte az érdeklődést a hely iránt. Az 51-es körzetbe sem sétálhatunk be csak úgy, a nagy titkolózás miatt pedig rengeteg összeesküvés-elmélet kapott szárnyra a katonai bázisról.

Ez is érdekelhet: 6 zóna a világon, ahol egy repülőgép sem haladhat át

Az Izland partjaitól délre található Surtsey szigetéről sokkal prózaibb ok miatt vannak kitiltva az átlagemberek – derül ki a Drive cikkéből.

A sziget mindössze néhány évtizedes múltra tekinthet vissza: 1963-ból jött létre egy tenger alatti vulkánkitörés eredményeként.

A kitörés egészen 1967 júniusáig tartott, ekkor érte el Surtsey legnagyobb, 2,7 négyzetkilométeres kiterjedését. A hullámok eróziója miatt azonban a sziget területe ma már csak 1,4 négyzetkilométer.

A vízből felbukkant sziget biztosan sok embert érdekelne, de 1965 óta kizárólag kutatók látogathatják, akik elsősorban arra kíváncsiak, hogyan alakul ki a semmiből, mindenféle emberi beavatkozás nélkül egy működő ökoszisztéma.

Surtseyt ugyanis benépesítették az élőlények. Az első jövevények mohák és zuzmók voltak, de rövid idő alatt tucatnyi egyéb növényfaj is megtelepedett itt. A magokat feltehetőleg a szél és a tenger hordta a szigetre.

A kutatók az első pók vagy éppen az első légy érkezését is feljegyezték, ahogy a számtalan madárfajt is, amely megjelent a szigeten. Találkozhatunk (pontosabban találkozhatnánk) itt sirályokkal, lundákkal és alkafélékkel is. A sziget kialakulása után nem sokkal a fókák is megjelentek a partoknál – egyszóval igen gazdag a hely flórája és faunája.

Ezt is figyelmedbe ajánljuk: Aktív vulkán mélyére fúr egy kutatócsapat Izlandon

A kutatók mindent megtesznek azért, hogy Surtsey élővilága háborítatlanul fejlődhessen, így mindegyiküket alaposan átvizsgálják a szigetre való belépés előtt, nehogy véletlenül idegen növényektől származó magokat hozzanak magukkal.

A figyelmetekbe ajánljuk