Ring Road, Izland

Az elmúlt években a turisták egyik kedvenc úti céljává nőtte ki magát Izland, ahova évente több millió utazó fordul meg. A lenyűgöző természeti csodákkal megáldott ország azonban nem csak túrázásra alkalmas, itt található ugyanis a Európa legszebb autóútja, amely csak úgy csalogatja a road trip után vágyakozókat.


A Ring Roadnak nevezett autóút az ország fővárosában, Rejkjavíkban kezdődik és ott is ér véget. A körgyűrű, mely 1339 kilométer hosszú, már nagyjából 13-14 óra alatt is bejárhatól, ám a tapasztalt autós utazók ettől óva intenek minket. Annyi látnivaló van ugyanis az út során, hogy kár lenne akár csak egyet is kihagyni.

Az utazási irodák ezért leginkább 1-1,5 hétben becsülik a teljes útszakasz körbaautózásának lehetőségét.

Ezt is nézd meg! 4 úti cél, amely életre szóló kalandokkal vár bennünket

Dél

Az Aranykör nevű útszakasz egyből kihagyhatatlan kalandnak bizonyul, ez ugyanis összekapcsolja az ország három legnépszerűbb látványosságát: Reykjavíkot, a gejzírjekről híres Thingvellir Nemzeti Parkot, valamint a csodálatos Gullfoss-vízesést.

Ha ezeket megnéztük, utazásunk dél felé folytatódik, ahol elsősorban vízesések és gleccserek sokaságát csodálhatjuk meg. Olyan népszerű természeti képződmények szemtanúi lehetünk, mint a Seljalandsfoss és a Skógafoss-vízesés, valamint a Vík fekete homokos partja.

Ezt követően felfedezhetjük a Dyrhólaey és Reynisdrangar sziklaképződményeit, majd megnézhetjük a Jökulsárlón gleccserek által határolt lagúnát. Ennek közelében találjuk még a Diamond Beach partjait is, ahol gyémántszerű jégformációk várnak minket a parton.

Kelet

Izland keleti partján kis halászfalvak és annál jóval nagyobb fjordok lelhetők fel. Ennél a szakasznál jól jöhet, ha terepjáróval utazunk, hiszen egy nehezebb terep vár minket. A régió egyik kiemelkedő látványossága a Hengifoss-vízesés. A közelben a kultúra szerelmeseinek ajánlott még Seyðisfjörður nevű település megtekintése is, amely művészeti központként működik.

Ezt is olvasd el! Izland új adónemet vezethet be, amely a turistákat is érinti

Észak felé haladva eljutunk a Mývatn-tó vulkanikus környékére, amely a Krafla vulkántól a Hverfell kráterein át egészen a Skútustaðir természetes gázkitörések és lávaformálta területekig terjed. Itt adott a lehetőség kitérni a Gyémántútra, ahol sárfürdőzésben, termálfürdőzésben és bálnalesésben is részünk lehet. Nyugati irányba haladva elérkezünk Izland egyik legnépszerűbb látványosságához, a Goðafoss-vízeséshez. Itt találjuk szembe magunkat Akureyri városával is, amelyre Izland északi fővárosaként is hivatkoznak.

A Drive magazin cikke szerint innentől két választásunk van: folytathatjuk az utat a Ring Roadon Skagafjörðurba, ahol gazdag farmos területek találhatók, vagy a part mentén haladva meglátogathatjuk a Trollok-félszigetét, amely meredek szikláiról és fjordjairól ismert.

Nyugat

Amikor a szigetország nyugati részén járunk, Eiríksstaðirnál lehetőségünk nyílik a viking kultúra megismerésére. Egy kis felfedezés keretében bejárhatjuk a Snæfellsjökull Nemzeti Parkot, ahol madarakban, zöld völgyekben és vulkánmezőkben gazdag táj tárul majd elénk. Arnarstapi és Lóndrangar szikláit kár lenne még kihagyni, mielőtt eljutnánk újra Reykjavíkba, ahonnan még elmehetünk a Kék Lagúnához.

A figyelmetekbe ajánljuk