Csónakkal munkába, alagúton iskolába: 5 szokatlan település a világon

Longyearbyen a Norvégiához tartozó, északi-sarkvidéki Spitzbergák legnagyobb települése. Olyan közel fekszik az Északi-sarkhoz, hogy az év jelentős részében eltűnik a nappalok és éjszakák megszokott váltakozása. Október végétől február közepéig a Nap nem emelkedik a horizont fölé, a tél legsötétebb heteiben pedig napközben sem világosodik ki igazán. Tavasszal hirtelen megfordul a helyzet: április végétől augusztus végéig a Nap éjszaka sem nyugszik le. A helyiek ezért kevésbé hagyatkozhatnak a természetes fényre. Télen a mesterséges világítás és a tudatos napirend segít megtartani a napok ritmusát, nyáron pedig vastag sötétítőfüggönyök nélkül az elalvás is nehéz lehet. Itt az évszakok váltakozása az alvástól a társasági életig szinte mindent átrendez.

Giethoorn régi központjában az utcák helyén csatornák futnak a házak között. Az otthonokat keskeny ösvények és hidak kapcsolják össze, a környék nagy része pedig autóval nem járható. A lakók gyalog, kerékpárral vagy csónakkal közlekednek, az autókat pedig többnyire a történelmi városrész szélén hagyják. A vízen halk elektromos csónakok járnak, így a reggeli forgalom egészen másképp fest, mint egy átlagos európai településen. Giethoornt gyakran nevezik úttalan falunak, bár ez csak a régi központra igaz. A hétköznapok ritmusa azonban valóban a vízhez alkalmazkodik: itt a csatorna nem látványosság, hanem alapvető közlekedési útvonal.

Aogashima hivatalosan Tokióhoz tartozik, mégis több száz kilométer és egy bizonytalan tengeri út választja el a japán fővárostól. A Csendes-óceán apró vulkanikus szigetén mindössze néhány száz ember él. A külvilággal komp és helikopter köti össze, de az időjárás gyakran felülírja a menetrendet. Az erős szél, a hullámzás vagy a rossz látási viszonyok miatt előfordulhat, hogy egy járat napokig nem indul el. A vulkáni eredet a hétköznapokban is jelen van. A földből feltörő forró gőzt szaunázásra, sókészítésre és ételek párolására használják. Aogashimán a napi programot sokszor kevésbé az óra, inkább az időjárás és a következő járat határozza meg.

Az alaszkai Whittier lakóinak többsége ugyanabban a 14 emeletes épületben él. A Begich Towersben a lakások mellett kisbolt, posta, mosoda, kápolna és több más szolgáltatás is működik. A helyi iskola külön épületben található, de fedett alagút köti össze a lakóházzal. A gyerekek így a zord időben is úgy juthatnak el az órákra, hogy alig kell kilépniük a szabadba. Ez az életforma elsőre különösnek tűnhet, Whittierben azonban kifejezetten praktikus. Az erős szél, a sok csapadék és a hosszú tél miatt sokkal egyszerűbb egyetlen épületen belül élni, vásárolni és ügyeket intézni. Itt a szomszédokkal való találkozás legvalószínűbb helyszíne valójában a lift.

A kelet-szibériai Ojmjakon a világ egyik leghidegebb állandóan lakott települése. Télen rendszeresen mínusz 50 Celsius-fok alá süllyed a hőmérséklet, 1933-ban pedig mínusz 67,7 fokot mértek. Ilyen hidegben a legegyszerűbb feladatok is külön szervezést igényelnek. Az autókat fűtött helyen tartják, vagy hosszabb megálláskor sem állítják le, mert a motor könnyen használhatatlanná válhat. Az egész évben fagyott talaj a vízvezetékek kiépítését és még a sírok kiásását is megnehezíti. A helyiek ugyanúgy dolgoznak, iskolába járnak és bevásárolnak, mint bárhol máshol, de minden indulást a hőmérséklethez kell igazítaniuk. Ojmjakonban az időjárás nem mellékes körülmény, inkább a napirend legfontosabb szervezője.