A cipőik megmaradtak, de hová tűntek a Titanic áldozatainak holttestei?

A Titanic 1912-ben süllyedt el, roncsait pedig csak 1985-ben találták meg. A közben eltelt több mint hetven év alatt a roncs környezetébe került emberi testek lebomlottak, idővel pedig a csontok is eltűnhettek. A folyamat gyorsasága számos körülménytől függ, a sós víztől és a hőmérséklettől kezdve az áramlatokon át egészen a lebontásban részt vevő élőlényekig.

A Titanic közel 4 kilométeres mélységben fekszik az Atlanti-óceán északi részén, ahol rendkívül hideg van, napfény pedig egyáltalán nem jut el a tengerfenékig. A mélytengeri környezetben a lágyrészeket dögevők és mikroorganizmusok bontják le, a csontok szerves és ásványi állománya pedig hosszú idő alatt szintén degradálódhat. Több évtized alatt így a csontvázak is teljesen eltűnhetnek.

Az sem mindegy, hol fekszik egy holttest. Más hajóroncsokban találtak már emberi csontvázakat, a hajótest belseje ugyanis valamennyi védelmet nyújthat az áramlatokkal és az élőlényekkel szemben. Elképzelhető tehát, hogy a Titanic belsejében tovább fennmaradtak bizonyos maradványok. A fogak ellenállóbbak a csontoknál, ezért elméletileg ezekből is maradhatott valami, erre azonban nincs bizonyíték.

És itt kapnak jelentőséget a tengerfenéken látható cipők. Ha két lábbeli egymáshoz közel, olyan helyzetben fekszik, ahogyan egy ember viselhette őket, az arra utalhat, hogy egykor holttest feküdt közöttük. A bőr cserzéséhez használt anyagok ellenállóvá teszik a lábbelit, ezért a cipők jóval tovább fennmaradhatnak, mint az egykor őket hordó emberi test.

Valószínűleg ezért soha nem kapunk teljes választ arra, maradt-e még bármi a Titanic áldozataiból a mélyben. A roncs körül heverő cipőpárok azonban több mint egy évszázaddal később is őrzik annak nyomát, hogy egykor emberek feküdhettek azon a helyen.