Universal History Archive/Getty Images
2026. augusztus 14.   ●  Utazás
Hamu és Gyémánt

Ennyibe kerülne ma egy jegy a Titanicra, kevesen engedhetnék meg maguknak

A Titanic harmadosztálya messze volt a luxustól, mégis komoly összeget kellett félretenni rá. Egy jegy mai értéken nagyjából 500-570 ezer forintba kerülne, az első osztály legfényűzőbb lakosztályaiért pedig több tízmillió forintnak megfelelő összeget kéne fizetnünk. Mégis, ugyanazon a hajón indultak New York felé azok, akik hónapokig gyűjtöttek egy hálóhelyre, és azok, akik egy kisebb vagyonért kaptak saját sétafedélzetet.

A Titanic utasait első, második és harmadik osztályra sorolták, ám ezeken belül is többféle kabinkategória közül lehetett választani. A jegyár attól is függött, honnan érkezett az utas, mivel a viteldíj sok esetben a Southamptonig tartó vonatutat is magában foglalta. A White Star Line brit vasúttársaságokkal működött együtt, így bizonyos útvonalakon egyetlen jeggyel lehetett eljutni az indulási helytől egészen New Yorkig.

A harmadosztály kabinjai nagyrészt a hajó alsó fedélzetein kaptak helyet. Voltak hat-, nyolc- vagy tízágyas hálóhelyiségek, mellettük kisebb, kétfős és családi kabinok is. Saját fürdőszoba nem tartozott hozzájuk, a mosdókagylók tartályait naponta töltötték fel vízzel, a fából készült válaszfalak pedig a szellőzés miatt a mennyezetig sem értek. Ha valaki éjszaka tüsszentett, jó eséllyel a szomszédos fülkében is hallották.

Egy Londonból induló harmadosztályú jegy körülbelül 8 fontba került. Ez 2026-os értéken nagyjából 1186 fontnak, vagyis körülbelül 507 ezer forintnak felel meg. A kontinens távolabbi pontjairól érkezők akár 9 fontot is fizethettek, ennek mai megfelelője mintegy 1334 font, vagyis közel 570 ezer forint lenne.

A korabeli keresetek mellett ez jóval nagyobb tehernek számított, mint amit a mai összeg önmagában sugall. Egy átlagos munkás nagyjából heti egy fontot keresett, így a legolcsóbb Titanic-jegy is több heti jövedelmet emésztett fel. Egy Amerikába készülő család számára az út könnyen hónapok megtakarítását jelenthette.

A másodosztályon már kényelmesebb, két- vagy négyágyas, faburkolatú kabinok várták az utasokat. Főként hivatalnokok, üzletemberek, banki alkalmazottak és középosztálybeli családok utaztak itt. A jeggyel egy tágasabb étkezőhöz, könyvtárhoz, dohányzószalonhoz és a hajó magasabban fekvő sétafedélzetéhez is hozzáférhettek, ráadásul saját liftjük is volt. A 12-13 fontos viteldíj mai értéken körülbelül 1780-1930 fontnak, vagyis mintegy 760-824 ezer forintnak felelne meg.

Az első osztályon már gyorsan milliós nagyságrendbe érünk. A legegyszerűbb kabinok 27 fonttól indultak, ami mai értéken körülbelül 4000 font, vagyis közel 1,7 millió forint. Egy magasabban fekvő, nyitható hajóablakkal felszerelt kabinért 50 fontot kértek, ennek mai megfelelője nagyjából 3,2 millió forint lenne.

A C fedélzet jobb szobái 70 font körül kezdődtek, ami napjainkban nagyjából 4,4 millió forintot jelentene. Saját fürdőszobához akkoriban már mélyebben kellett a pénztárcába nyúlni. A több helyiségből álló, korabeli történelmi stílusok szerint berendezett szalonlakosztályok ára 250 fontig emelkedhetett. Ez 2026-os értéken körülbelül 37 ezer font, vagyis csaknem 15,9 millió forint.

A hajó legpazarabb szállásai a B fedélzet exkluzív lakosztályai voltak. Két hálószoba, nappali, fürdőszoba, külön vécé, gardróbok és saját sétafedélzet tartozott hozzájuk. Ez utóbbi önmagában körülbelül négy átlagos első osztályú kabin alapterületét foglalta el. Az ár elérhette a 660 fontot, ami mai értéken közel 42 millió forintot jelentene egyetlen atlanti átkelésért.

Nyitókép: Titanic / Universal History Archive/Getty Images

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!