200 éve fél New York elhitte, hogy denevéremberek élnek a Holdon
A hamis hírek története sokkal régebbi az internet megjelenésénél. Közel kétszáz éve New York egyik legolvasottabb lapja azt állította, hogy különös lényeket fedeztek fel a Holdon: egyszarvúakat, két lábon járó hódokat és szárnyas, emberszerű teremtményeket. A történet annyira izgalmasnak és hatásosnak bizonyult, hogy sokan valódi tudományos szenzációként beszéltek róla.
1835 augusztusában a New York Sun hat egymást követő napon közölte azt a cikksorozatot, amelyet ma a 19. század legnagyobb átveréseként tartanak számon. A lap a korszak egyik legismertebb csillagászának, Sir John Herschelnek tulajdonított szenzációs felfedezésekről írt: a történet szerint Herschel a dél-afrikai Jóreménység fokánál egy állítólag forradalmian új, minden addiginál nagyobb teljesítményű teleszkóppal figyelte meg a Hold felszínét. A beszámolók ráadásul állítólag egy brit tudományos folyóiratból származtak, vagyis első pillantásra minden adott volt ahhoz, hogy hitelesnek tűnjenek.
A cikkek napról napra vadabb részletekkel álltak elő. A Holdat nem kopár, élettelen tájként írták le, hanem növényekkel, tengerekkel, állatokkal és kifejezetten értelmes lényekkel benépesített világként. A legnagyobb szenzációt a Vespertilio-homo, vagyis az emberdenevér jelentette: a leírás szerint ezek a szárnyas, nagyjából 120 centiméter magas lények beszéltek, repültek, közösségekben éltek, templomokat építettek, és saját művészetük is volt. A Hold hirtelen nem távoli égitestnek, sokkal inkább egzotikus, titkos civilizációnak tűnt.
A történet ma abszurdnak hat, de a 19. század első felében egészen más tudományos közegben olvasták. A csillagászat iránt hatalmas volt az érdeklődés, a tudományos ismeretterjesztés és a vallásos világmagyarázat gyakran összekapcsolódott, és sokan nem tartották elképzelhetetlennek, hogy más égitesteken is élnek teremtmények. Herschel neve ráadásul valódi tekintélyt adott a mesének: ő tényleg korának egyik legfontosabb csillagásza volt, csak éppen semmi köze nem volt a felfedezésekhez.
Érdekes, hogy a holdbéli szenzáció a sajtó átalakulásának pillanatában robbant be. A New York Sun az úgynevezett penny press egyik legsikeresebb újságja volt: az egycentes napilapoknak köszönhetően a hírek először jutottak el tömegekhez, túllépve ezzel az előfizető eliteken. Az újságok célja ekkor már nem csupán a tájékoztatás volt, állandó vásárlókra volt szükségük. A Holdról szóló cikksorozattal ezt sikerült elérni: emberek tömegei beszéltek róla, más lapok átvették, a Sun példányszáma pedig látványosan megugrott.
A történetet ma általában Richard Adams Locke-hoz, a lap szerkesztőjéhez kötik. Locke feltehetően szatírának szánta az írást: ki akarta figurázni azokat a korabeli elképzeléseket, amelyek szerint az isteni teremtés logikájából következően minden égitestnek lakott világnak kell lennie. A gúny viszont túlságosan hitelesre sikerült. Az olvasók közül sokan nem viccnek, hanem valódi tudományos beszámolónak tekintették.
Idővel hiába vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy a történet csak kitaláció, a holdbéli denevéremberek mégsem tűntek el a köztudatból. Litográfiák készültek róluk, a cikksorozatot világszerte újranyomták, az egzotikus holdbéli világ pedig a sajtótörténet egyik legismertebb átverésévé vált. Egyszerre volt korai science fiction, médiatörténeti fordulópont és figyelmeztetés arra, milyen könnyen hihetővé válhat egy jól felépített történet, ha tekintélyes névvel, tudományos nyelvezettel és meggyőző részletességgel adják elő. A történet különös időszerűségét éppen az adja, hogy sem internet, sem közösségi média, sem rádió nem kellett hozzá. Elég volt egy olcsó újság, egy nagy név, néhány látványos állítás és az emberi vágy, hogy a világ titokzatosabb legyen annál, mint amilyennek látszik.
Olvasd el ezt is!