Emberi testet mintázó babák
Photo by v2osk on Unsplash

Az emberi test sokkal összetettebb annál, mint sokan gondolják

Az öt legnagyobb tévhit az emberi testtel kapcsolatban

Az emberi testre sokan tekintenek úgy, mint egy elképesztően jól működő, összetett gépezetre, amely nincs tökéletesebb alkotás. Ennek ellenére egyértelmű, hogy a mai napig nem sikerült felfedeznünk a saját testünk minden apró részletét, nem sikerült 100 százalékosan megismernünk az emberi fizikumot. Az viszont biztos, hogy sok olyan tévhit terjed a saját testünkkel kapcsolatban, amelyeket elhiszünk, még akkor is, ha a tudomány teljesen mást mond.



Mindenkinek egyedi az ujjlenyomata

Ujjlenyomat

Egyáltalán nem igaz, hogy nincs két egyforma ujjlenyomat

Photo by George Prentzas on Unsplash

Az ujjlenyomatok teljesen egyedi, megismételhetetlen mintázatok és nincs két egyforma a világon. Legalábbis a legtöbben így gondolják, de ez valójában nem igaz. A mintázatok vizsgálata még az 1800-as évek végén kezdődött meg Angliában, aztán a technika fejlődésével egyre precízebb és pontosabb képet kaptunk az ujjbegyeink rajzolatáról. Olyannyira, hogy sokszor egy-egy bűneset kapcsán is a megtalált ujjlenyomatokat használják a nyomozók, hogy elkapják a tetteseket. Csakhogy, egyáltalán nem igaz, hogy nem létezik két egyforma mintázat a világon.

Tekintve, hogy nem ismerünk minden ujjlenyomatot, nem jelenthetjük ki, hogy nincs kettő ugyanolyan. Igaz, hogy az ívek, a nyomatok általában láthatóan eltérnek egymástól, nem bizonyítható, hogy nincs két egyforma. Kevés rá az esély, de a lottó megnyerésére is kevés, mégis sokan minden héten játszanak

– idézi a Science AlertMike Silverman nyomozót.

Öt érzékszervünk van

Már az egészen kicsiket is arra tanítják az óvodában, hogy összesen öt érzékszervük van: a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és az ízérzékelés. Ezt egyébként már az ókori Görögországban Arisztotelész is leírta időszámításunk előtt 350 körül. Ám a tudomány azóta rengeteg fejlődött és a jelenlegi tudásunk szerint nagyjából 22-23 féle érzékszervet, érzékelési módot különböztetünk meg.

Ezek közé tartozik az egyensúlyérzék, a fájdalomérzet, a hőérzet, a mozgásérzékelés – ezek ugyanolyan fontosak az életben maradáshoz, mint a sokszor emlegetett öt érzékszerv.

Ez is érdekelhet! 5 jel, ami szerint nem fogyasztasz elegendő vizet

Fiatal l\u00e1ny iszik

Vannak, akiknél például a szomjúságérzetért felelős érzékszerv nem alakul ki

Photo by Johnny McClung on Unsplash

Ide tartozik például a szomjúság érzékelése is, amit alapvetően az agy irányít, de létezik olyan betegség, amely során ez nem működik megfelelően. Ezt adispiának hívják; azok, akik ebben szenvednek, gyakran kiszáradnak, egész egyszerűen azért, mert nem éreznek szomjúságot.

Az agyunk adja le a legtöbb hőt

Fiatal l\u00e1ny usank\u00e1ban

Sokan azért vesznek fel sapkát télen, mert azt hiszik, hogy a fejünkön keresztül fázunk meg

Photo by Ren QingTao on Unsplash

Gyerekként sokszor halljuk, hogy hideg időben vegyünk fel sapkát, különben megfázunk. Ez a hiedelem abból a hosszú évtizedekig hitelesnek tartott elképzelésből fakad, hogy az agyunk – és így a fejünk – az, ami a legtöbb hőt adja le a szervezetből. Ez a tévhit elsősorban a hetvenes évek Amerikájában terjedt el, ahol a katonák a hidegben különféle módokon bélelték ki a sisakjukat, tartva attól, hogy a fejükön keresztül fognak kihűlni.

Ezt is olvasd el! 4 különleges élőlény, amelynek az agya eltér az állatvilágban megszokottól

Az elmúlt pár évtizedben azonban több kutatást is végeztek a tudósok, akik arra jutottak, hogy a fejünk semmivel nem ad le több hőt, mint a testünk többi része.

206 csont található az emberi testben

Emberi csontok

Egyes tudósok szerint jóval több csontunk van, mint 206

Photo by Mathew Schwartz on Unsplash

A középiskolai biológiai tanulmányaink során is azt tanuljuk, hogy összesen 206 csont található egy egészséges, kifejlett felnőtt testében. Ám az igazság az, hogy ez a szám egyáltalán nem számít közmegegyezés tárgyának a tudósok körében. A Mentalfloss emlékeztet, hogy a szakemberek, orvosok és biológusok a mai napig komoly vitákat folytatnak le egymással azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi csont is található a testünkben.

Ugyanis nem egyértelmű, hogy pontosan hogyan számoljuk össze például a könyökünkben található csontokat, vagy a kulcscsontjaikat alkotó elemeket.

Ráadásul vannak olyan felnőttek, akik teljesen egészségesnek számítanak, mégis extra bordákkal vagy extra ujjakkal rendelkeznek.

A migrén csak egy súlyosabb fejfájás

Migr\u00e9n

A migrén egy összetett, neurobiológiai folyamat, aminek semmi köze a fejfájáshoz

Photo by Christian Erfurt on Unsplash

Sokan hajlamosak kicsinyíteni a migrének jelentőségét azzal, hogy csak komolyabb fejfájásként tekintenek rájuk. Pedig ez a jelenség egy sokkal összetettebb és veszélyesebb folyamatot jelent, amelynek semmi köze ahhoz, amikor egyszerűen csak fáj a fejünk.

A migrén egy nagyon bonyolult neurológiai rendellenesség, amely az idegrendszer több részére hatással van

– idézi a The HealthyWade Cooper doktort.

Sokkal kiterjedtebb, mint egy fejfájás. Hang-és fényérzékelési zavarral, hányással, különböző agyi funkciók meggyengülésével jár, aminek súlyos egészségügyi következményei lehetnek.

A figyelmetekbe ajánljuk