egy napozó ember leégett lábai
Fotó: Shutterstock

A szakértők szerint tévhit, hogy egészséges a napozás

A közhiedelemmel ellentétben nem csak strandolás közben érdemes naptejet használnunk, mi több, a napozás kifejezetten kerülendő a szakértők szerint – írja az MTI a Magyar Dermatológiai Társulat (MDT) közleményében megfogalmazott tanácsok alapján.


A szakértők nem győzik hangsúlyozni: le kell számolni a napozáshoz és a lebarnuláshoz kapcsolódó tévhitekkel. Az esztétikai célú napozásnak és a szoláriumhasználatnak ugyanis valójában egész egyszerűen nem létezik egészséges szintje, így ezeket a tevékenységeket mindig kerülnünk kéne.

A napozás fogalmát persze nem szabad összekeverni a napon tartózkodással, ami elengedhetetlen, hiszen elősegíti a D-vitamin létrejöttét szervezetünkben, ráadásul számos élettani folyamat feltétele is.

A nagy testfelületet érintő, hosszabb ideig tartó, UV-védelem nélküli napozás ugyanakkor kifejezetten egészségkárosító hatású, éppen ezért kerülendő.

egy ember naptejjel keni mag\u00e1t

Fotó: Shutterstock

Emellett a szakértők szerint rendkívül fontos lenne tudatosítanunk magunkban: a vízparti nyaraláson túl a szabadban végzett munka vagy sporttevékenység esetén is minden alkalommal napvédő krémet vagy naptejet kell használnunk. Ezek alkalmazása mindennapi rutinná kéne, hogy váljon, amikor a hivatalos UV-index meghaladja a 3-as értéket.

Erős UV-sugárzás esetén emellett ajánlott az egész testet fedő ruházatot és valamilyen fejfedőt, ideális esetben széles karimájú kalapot viselni. A legfontosabb tanács pedig: a legerősebb, kora délutáni napsütést megelőző és követő két órában UV-védelem nélkül egyáltalán nem érdemes a szabadban tartózkodnunk.

A figyelmetekbe ajánljuk