serpenyő
Több ezer műanyagrészecske kerülhet a szervezetünkbe egy-egy étkezés után.

Egy új tanulmány kimutatta, hogy a főzőeszközökkel való érintkezés után mennyi apró műanyagrészecske kerülhet az ételeinkbe, írja a ScienceAlert.

Mint kiderült, egy teflonbevonatú serpenyő apró repedése akár 9100 ilyen részecskét is felszabadíthat.

A teflonnal bevont tapadásmentes edények és serpenyők használatuk és mosogatásuk során fokozatosan elveszítik bevonatukat, ami problémát jelenthet az ételkészítés során. Azt azonban nem könnyű megállapítani, hogy mennyi műanyag szabadul fel.

Az új kutatás a mikroműanyagokat (5 milliméternél kisebbek) és a nanoplasztikákat (még ennél is milliószor kisebbek) vizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy idővel jelentős mennyiségű műanyagdarab kerülhet a szervezetünkbe egy-egy sütögetésnél.

A kutatók szerint az eredmények erőteljesen figyelmeztetnek minket, hogy érdemes óvatosnak lenni a főzőedények kiválasztásakor és használatakor, hogy elkerüljük az élelmiszerek szennyeződését.

A vizsgálatban a csapat apró darabokra vágott egy teflonbevonatú főzőedényt, és a főzési folyamatokat szimuláltak, ahol különböző anyagokból készült eszközöket érintettek a főzőedényhez, a főzéshez hasonló módon, meghatározott ideig.

A számok szerint egy eltört vagy sérült bevonat akár 2,3 millió apró részecske felszabadulását is okozhatja az ételkészítés során – ez 30 másodperces főzési időn alapul.

Érdemes tudni, hogy a teflon (vagy politetrafluor-etilén) az úgynevezett „örökkévaló vegyi anyagok" családjába tartozik, amelyek megmaradnak a környezetben: a per- és polifluor-alkil anyagokat (PFAS) már számos egészségügyi problémával hoztak összefüggésbe.

Érthető tehát, hogy miért jelent problémát, ha a teflon mikrorészecskéi az ételeinkbe kerülnek.

Bár még mindig kérdéses, hogy mennyire gyakori és veszélyes a mikroműanyagok és nanoplasztikák ekkora mértékű felszabadulása, a kutatók további vizsgálatokat sürgetnek a főzés során fellépő lehetséges szennyeződési hatásokról.

Shutterstock

A kutatók szerint érdemes lenne a régebbi főzőedényeket és serpenyőket egy bizonyos idő után kidobni, vagy a gyártóknak kellene a teflonbevonatokat ellenállóbbá tenni.

A kutatócsoport megjegyezte: a műanyag részecskék ilyen mikroszkopikus méretű mérése és értékelése kifejezetten nehézkes, és a jövőben pontosabb mérésekre lesz szükség.


A figyelmetekbe ajánljuk