egészséges szív
Shutterstock

A szeretethormon képes meggyógyítani a sérült szívet

A hormont jelenleg is használják már a gyógyászatban, a szívre gyakorolt hatása viszont eddig még nem volt ismert.

A szerelem tényleg rendbe hozhatja a sérült szívet: egy tanulmány szerint az oxitocin helyreállítja a sejteket a sérült, károsodott szívben – mutatja be a kutatást a Daily Mail. Az oxitocin egyik beceneve a szeretethormon, mivel több vizsgálat is kimutatta, hogy szex és ölelés közben is megnövekedik a szintje.

Egy szívrohamot után a szívizomsejtek nagy arányban károsodnak vagy elpusztulnak. Ezeket a sejteket az emberi szervezet ráadásul nem is tudja pótolni, ezért a hiányuk súlyos következményekkel járhat. Ha viszont hinni lehet az adatoknak, az oxitocin valóban stimulálja a szív külső részénél lévő őssejteket, amelyek középre vándorolnak, majd szívizomsejtekké alakulnak.

Fontos viszont megemlíteni, hogy a kísérletet zebrahalakon és laboratóriumi emberi sejteken végezték el, de a kutatók szerint a hormont a jövőben terápiás célra is használhatják az orvoslásban.

Korábban már kimutatták, hogy a szív külső rétegének egyes sejtjei átalakulhatnak szívizomsejtekké, viszont az emberi szervezet magától nem tudja beindítani a folyamatot. Ezért is kísérleteztek a kutatók a különlegesen regenerálódó zebrahalakon.

Az állatok a megsérült szívük egynegyedét is képesek helyreállítani, a kutatásból pedig kiderült, hogy a sérülés utáni három napban hússzorosára nőtt az oxitocin szintje az agyban – emellett az oxitocin közvetlen szerepet játszik a szív gyógyulásában. De az emberi szöveteken is hasonló folyamat játszódott le laboratóriumi körülmények között.


A figyelmetekbe ajánljuk