kávézó fiatal nő
Fotó: Shutterstock

A kávé tényleg jó a szervezetednek – akárcsak az étcsoki, a vörösbor és a sör is

Itt egy újabb tanulmány, ami alátámasztja, hogy ha mértékkel fogyasztasz ebből az „éltető" italból, az tényleg életet ad. És ezt most majdnem félmillió ember támasztja alá.


A kávé élénkítő hatását egy legenda szerint egy Kaldi nevű etióp kecskepásztor fedezte fel a kilencedik században. Hitelesebb beszámolók szerint a kávéfogyasztás a 15. században kezdődött az Arab-félszigeten. De ez az írás most kevésbé a kávéról, inkább a kávéfogyasztóról szól.

Ugyanis a kávéfogyasztók a kutatások szerint „tovább élnek”, mint nem fogyasztó társaik. Egy kutatás szerint két-három csésze kávé − őrölt, instant, koffeinmentes − fogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, és így hosszabb életet eredményezhet.

A kutatás

A tanulmány a European Journal of Preventive Cardiology című folyóiratban jelent meg, szerzője Prof. Peter Kistler, a Baker Heart and Diabetes Institute szerzője.

Közel 450 ezer 40 és 69 év közötti személy töltött ki egy kérdőívet, akiket aztán 12 és fél évvel később követtek nyomon.

Feltehetően a nyomon követés első kérdése az volt: élsz-e még? Azt találták, hogy 27 809-en (6,2%) haltak meg ebben az időszakban. Az érdekes az, hogy a napi két-három csésze kávé fogyasztása 27%-kal, 14%-kal és 11%-kal kisebb valószínűséggel járt együtt a halálozással a vizsgálat időtartama alatt az őrölt, a koffeinmentes és az instant kávé esetében, mint a nem kávézók esetében.

​Jó a koffein!

Kistler szerint valószínűleg a sok más biológiai összetevő közül a sokszor bűnösnek kikiáltott koffein a felelős a kávéfogyasztás, a szív- és érrendszeri betegségek és a túlélés közötti pozitív kapcsolatért.

Ezek a kedvencek is kedvezően hatnak

v\u00f6r\u00f6sbort iszik egy p\u00e1r

Fotó: Shutterstock

Egy másik tanulmány szerint napi két korsó sör fogyasztása harmadával csökkentheti a demencia kockázatát. Pedig a vörösborra biztosan hamarabb gondolnánk, mint egészséges alkoholos italra. Nyugalom, számos tanulmány alátámasztja a bor előnyeit is, többek között a szív, a bélrendszer és az agy egészségének fokozását. Mindezek természetesen a szokásos figyelmeztetésekkel járnak a túlzásba vitt fogyasztás veszélyeiről.

És még a csokoládé is? Igen, de egy tanulmány szerint nem annyira a tejcsokoládé, mint inkább az étcsokoládé a jó − ami tápláló és antioxidánsokban gazdag.

Mintha a fehér köpenyes nők és férfiak sorra azokról a dolgokról végeznének kutatásokat, amelyeket szeretünk, de egészségtelennek tartunk, és közben kiderül, hogy végül is nem is olyan ártalmasak − sőt, talán még jót is tesznek.

Szóval kérek is gyorsan egy cappuccinot, és hozzá egy kis extra hosszú életet.

Forrás: Guardian

A figyelmetekbe ajánljuk