Szaturnusz

Csillagászok figyelmeztetnek, hogy közel 18 hónap múlva egy kis időre nyoma vész a Szaturnusz gyűrűinek – legalábbis a bolygónkról készült felvételeken.


A Szaturnusz Nap körüli pályájának dőlési szöge nullára csökken a Földhöz viszonyítva 2025 tavaszára. Emiatt pedig a gázbolygó jégből és törmelékekből álló gyűrűje egy ideig nem lesz megfigyelhető.

Ez is érdekelhet: Az élet jeleit észlelhetik a kutatók egy holdon, és még oda sem kell utazniuk

Ez nagyon különösnek tűnhet, elvégre a gyűrűk hatalmasak, szám szerint nagyjából 30 Földnyi területet fednek le. Szélességük ugyan 70 ezer és 140 ezer kilométer között van, a vastagságuk azonban mindössze alig 100 méter. Több mint 1,2 milliárd kilométerről nézve pedig az ilyen méretek valóban könnyen a semmibe tudnak veszni.

Szaturnusz gy\u0171r\u0171i

Fotó: Getty Images

Idén augusztusban például a bolygónkról nézve a dőlési szög még ~ 9 fok volt. A tudósok előrejelzése szerint a csökkenés 2025. március 23-án ér el majd nullára, azaz akkor kerül síkba a látómezőben.

Ezt is olvasd el! Végleg el fog tűnni a Szaturnusz gyűrűje?

Az IFLScience cikke szerint nem egyedi, sőt 13,7-15,7 éves időközönként előfordul ez a jelenség. Ilyenkor egy vagy akár három kereszteződés is történhet gyors egymásutánban.

Az 1990-es években például 1995. május 22-én és augusztus 10-én, majd 1996. február 11-én is gyűrűsík-átkelés történt. Az utolsó azonban egyszeri volt, 2009. szeptember 4-én. A 2025 utáni következő esemény ismét hármas lesz: 2038. október 15-én, majd 2039. április 1-jén és július 9-én. Ezek az időpontok kiváló lehetőséget biztosítanak a csillagászok számára, hogy az óriásbolygó ritkábban megfigyelt, kevésbé látott részleteire koncentrálva készítsenek képeket.

Az először Galileo Galilei által 1610-ben megfigyelt gyűrűk legközelebbi maximális dőlését pedig a becslések 2032-re teszik, amikor 27 fokos szögben áll majd a Naprendszer második legnagyobb bolygója a Földhez képest.

A figyelmetekbe ajánljuk