Mint kiderült, a Szaturnusz gyűrűi egy hold maradványai lehetnek, amelyet a bolygó gravitációja szakított darabokra – állapította meg egy tanulmány, amely a Science folyóiratban jelent meg.
A tanulmány szerzői szerint a Szaturnusz 4,5 milliárd éves létezése jelentős részében gyűrűk nélküli bolygó lehetett, azonban mintegy 160 millió évvel ezelőtt egy belső hold túl közel kerülhetett a gázóriáshoz, amelynek gravitációja darabokra tépte. A látványos, jégből és törmelékből álló gyűrűrendszer a kutatók szerint valójában ennek a holdnak a keringési pályáját rajzolja ki.
A feltételezett egykori holdnak a Chrysalis (Báb) nevet adták.
Jack Wisdom, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) bolygótudománnyal foglalkozó professzora, a cikk vezető szerzője rámutatott, hogy „a pillangó bábjához hasonlóan a hold sokáig aludt, majd hirtelen aktívvá vált, és megjelentek a gyűrűk".
A tanulmány a NASA Cassini missziójának utolsó szakaszából származó adatokon alapul. A Cassini-misszió alatt 2004 és 2017 között gyűjtöttek adatokat a Szaturnuszról.
Scott Tremaine, a princetoni Institute for Advanced Study oktatója figyelemre méltónak nevezte az eredményeket, mert több rejtélyre kínálhatnak megoldást „egyetlen merész, de elképzelhető hipotézis" keretében.
Cassini-Huygens űrszonda által készített kép 2004-ben
Getty
Wisdom csapata eredetileg a Szaturnusz forgástengelyének 27 fokos dőlésszögére kereste a magyarázatot. A korábbi elméleti modellek arra jutottak, hogy a dőlés oka a Szaturnusz és a Neptunusz közötti gravitációs rezonancia lehet.
Ugyanakkor a Cassini-misszió adatainak fényében ez az elmélet megdőlt. Ezt követően a kutatók olyan potenciális eseményeket kerestek, amelyek igazolhatják az adatokat és a megfigyelt jelenségeket. Az elveszett hold forgatókönyv meglepően elegáns magyarázattal szolgált mind a dőlésszögre, mind a gyűrűkre, illetve azok kémiai tulajdonságaira és fiatal, mindössze körülbelül százmillió éves korára.
Wisdom és kollégái szimulációkat futtattak a hipotetikus hold tulajdonságainak meghatározására.
Ezek szerint az égitest 100-200 millió évvel ezelőtt egy kaotikus keringési zónába lépett, és több közeli találkozása volt a Szaturnusz Iapetus és Titán nevű holdjaival. A Chrysalis végül túl közel került a Szaturnuszhoz, és ez a drámai találkozás darabjaira szakította a holdat, ami a gyűrűk keletkezéséhez vezetett.
A Szaturnusz gyűrűinek átmérője mintegy 282 ezer kilométer. A számtalan vékony gyűrű csaknem kizárólag jégből áll, amelynek 95 százaléka tiszta víz, a fennmaradó része pedig kő és fém.
(MTI / The Guardian)
