Amikor körbenézünk, úgy tűnik, mintha mindent egyszerre látnánk magunk körül. Valójában a szemünk folyamatosan apró, gyors mozdulatokkal pásztázza a környezetet, és minden pillanatban csak egy-egy pontról gyűjt részletes információt. Az agy ezeket a részleteket olyan gyorsan illeszti össze, hogy ebből egyetlen folyamatos kép alakul ki.
A rendkívül gyors szemmozgásokat szakkádoknak nevezzük. Másodpercenként általában három-négy ilyen mozdulatot végzünk, amelyek egyenként nagyjából 50 ezredmásodpercig tartanak. A tekintetünk tehát folyamatosan egyik pontról a másikra ugrik, miközben újabb és újabb részleteket gyűjt a környezetünkről. Ezek a mozdulatok azonban olyan gyorsak, hogy ha minden pillanatukat érzékelnénk, a látvány folyton elmosódna a szemünk előtt.
Az agy ezért a szakkádok idején átmenetileg csökkenti a vizuális információk érzékelését. A jelenséget szakkádikus szuppressziónak nevezik. Olyan rövid ideig tart, hogy tudatosan semmit sem veszünk észre belőle, az apró megszakítások azonban naponta összesen körülbelül két órát is kitehetnek.
Felmerülhet a kérdés, hogy mindezek után miért nem tűnik szaggatottnak a látásunk. A magyarázat az, hogy az agy a különböző pillanatokban érkező képeket egységes egésszé rendezi. Hasonló módon dolgozza fel a többi érzékszerv jelzéseit is, amelyek nem egyszerre érkeznek meg hozzá.
Ha például egy kanállal megkeverjük a kávét, a látvány, a csészéhez érő kanál hangja és az ujjainkkal érzékelt hő eltérő sebességgel jut el az agyhoz. Mi mégis egyetlen, összefüggő eseményként érzékeljük az egészet, mert az idegrendszer ezeket a jeleket összehangolja. Ez azt is jelenti, hogy amit jelenként élünk meg, valójában nem pontosan ugyanabban a pillanatban jut el a tudatunkig. Az agynak időre van szüksége a beérkező információk feldolgozásához, ezért a körülöttünk zajló eseményeket mindig egy minimális késéssel érzékeljük.
Az agy feldolgozza a beérkező információkat, közben pedig folyamatosan előre jelzi, mi történhet a következő pillanatban Erre azért van szükség, mert bizonyos helyzetekben túl lassú lenne megvárni, amíg minden érzékszervi jel tudatosul bennünk. Jó példa erre, amikor elkapunk egy felénk dobott labdát. Az agynak időre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza, amit a szem lát, ezért egy gyorsan mozgó tárgynál nem hagyatkozhat kizárólag az éppen beérkező információkra. A labda mozgásából azt is megbecsüli, hová fog érkezni, így a kezünket már időben a megfelelő helyre tudjuk tenni.
Ugyanez a működés a hétköznapi mozgásainkban is jelen van. Járás közben az idegrendszer már a következő lépést készíti elő, miközben még az előzőből érkező információkat dolgozza fel. Ha pedig megcsúszunk, a testünk már azelőtt elkezd korrigálni, hogy tudatosan felfognánk, mi történt. Vagyis az agy folyamatosan egy kicsit előre dolgozik. A korábbi tapasztalatokból és az éppen beérkező jelekből megpróbálja kiszámítani, mi következik, így gyorsabban tudunk reagálni a környezet változásaira. Tehát, amit folyamatos és azonnali valóságként élünk meg, azt az agyunk a beérkező információkból, korábbi tapasztalatainkból és folyamatos előrejelzésekből állítja össze.
Olvasd el ezt is!