Az immunrendszerünk nem tudja, hogy van szemünk – és addig jó, amíg így marad

Az immunrendszerünk egy elképesztően hatékony védelmi rendszer: folyamatosan figyeli a testünket, felismeri a veszélyesnek tűnő anyagokat, és megpróbálja elpusztítani a kórokozókat vagy a rendellenesen viselkedő sejteket. Van azonban egy fontos szervünk, amely különleges helyzetben van. A szem belső területeinek nagy részét az immunrendszer nem ellenőrzi közvetlenül.

Valójában egy evolúciós szempontból logikus kompromisszumról van szó. A szem rendkívül érzékeny optikai rendszer, amelynek átlátszóságra, pontos nyomásviszonyokra és finoman hangolt idegi kapcsolatokra van szüksége. Az immunrendszer egyik legerősebb fegyvere viszont a gyulladás.

A szem működése önmagában is tele van különös kompromisszumokkal. Tudatosan figyelmen kívül hagyja az orrunkat, illetve az emberi retina is „fordítva” van bekötve. A fényérzékelő sejtek nem közvetlenül ott helyezkednek el, ahol a fény először eléri a retinát, hanem mélyebben, idegrostok, erek és támasztószövetek mögött. A fénynek tehát előbb ezen a biológiai rétegen kell áthaladnia, mielőtt eljutna a fotoreceptorokig.

Ez a felépítés egy másik furcsaságot is okoz. Az idegrostoknak egy ponton össze kell gyűlniük, hogy létrehozzák a látóideget, amely továbbítja az információt az agy felé. Ehhez azonban át kell haladniuk a retinán, ami fizikai vakfoltot hoz létre a látómezőben. A legtöbben ezt mégsem érzékeljük, mert az agy folyamatosan kiegészíti a hiányzó részeket. A környező színekből, mintázatokból és formákból következteti ki, mi lehet ott.

A látás tehát nem értelmezhető „élő közvetítésként” a külvilágról, mivel egy folyamatosan javított, értelmezett képet látunk, amelyet az agyunk minden pillanatban kiegészít.

A szemünk különös felépítése miatt néha szó szerint láthatjuk a saját immunrendszerünk működését. Ha a tiszta kék égre vagy világos, egyszínű felületre nézünk, apró, fényes, gyorsan mozgó pontokat vehetünk észre. Ezeket összefoglaló néven kék mező entoptikus jelenségnek hívjuk.

A retina előtt húzódó apró erekben a vörösvértestek egyesével haladnak át, és elnyelik a kék fény egy részét. Az agy ezt a mintázatot többnyire kiszűri. Amikor azonban egy fehérvérsejt halad át ugyanazon az apró eren, másképp viselkedik: nagyobb, és nem ugyanúgy nyeli el a kék fényt. Így a retinán rövid, mozgó fényes pontként jelenhet meg. Vagyis amikor ezeket az apró villanásokat látjuk, bizonyos értelemben a saját fehérvérsejtjeink mozgását figyeljük.

A magzati fejlődés során az immunrendszer megtanulja megkülönböztetni a saját sejteket az idegenektől: ezt immunológiai toleranciának nevezik. A szervezet lényegében „bemutatja” saját fehérjéit a fejlődő immunrendszernek, hogy az később ne támadja meg őket.

Itt jön képbe a szem, amely nagyon korán kialakul, és bizonyos részei elzáródnak még azelőtt, hogy az immunrendszer teljesen „megismerné” őket. Emiatt a szem egyes fehérjéi nem ugyanúgy kerülnek be az immunrendszer sajátként azonosított elemei közé. Hogy ebből ne legyen gond, a test fizikai védőhatárt hoz létre: ezt vér–szem gátnak nevezik.

Ez a mikroszkopikus védelmi rendszer megakadályozza, hogy az immunsejtek és antitestek szabadon bejussanak a szem belső területeire. A szem ezért immunprivilegizált szervnek számít, vagyis olyan területnek, ahol az immunválasz erősen szabályozott. Ennek célja az, hogy a védekezés ne okozzon nagyobb kárt, mint maga a veszély.

A probléma akkor kezdődhet, ha súlyos sérülés vagy belső szakadás miatt a vér–szem gát megsérül. Ilyenkor a szem belső fehérjéi kapcsolatba kerülhetnek az immunrendszerrel. A szervezet védekező rendszere ezeket idegenként értelmezheti, és gyulladásos támadást indíthat a sérült szem ellen.

A veszély nem feltétlenül áll meg az egyik szemnél, hiszen szimpatikus szemgyulladás is kialakulhat, vagyis az aktivált immunsejtek a másik, addig egészséges szemet is megtámadhatják. Ez azért különösen veszélyes, mert a szem nem bírja jól a gyulladást. Egy karon vagy lábon a duzzanat és a fokozott véráramlás a gyógyulás része lehet, de a szem zárt, finom optikai rendszerében már kis mértékű gyulladás is súlyos következményekkel járhat. A látóideg és a retina érzékeny struktúrái ugyanis könnyen károsodhatnak.

A szem azonban nem az egyetlen ilyen terület. Immunprivilegizált régiónak számít a központi idegrendszer is, ahol a gyulladás szintén katasztrofális károkat okozhatna. Férfiaknál a heréket is külön védőgát választja el az immunrendszertől: ha ez megsérül, a szervezet akár saját ivarsejtjeit is idegenként kezelheti.